Sarah Kerwin, az EUCOM egyik szóvivője szerint több lehetséges támadási stratégiát is kidolgoztak, és a romániai és bulgáriai támaszpontok a parancsnokság hatáskörébe esõ legfontosabb helyszínek, ahonnan csapatok indíthatók a Perzsa-öbölbe. Ugyanakkor elmondta, ugyanilyen céllal további kisebb katonai bázisok is létesülnek majd a körzetben, ezekrõl azonban elõzetesen nem nyilatkozhat. A szóvivő elismerte, hogy Törökország parlamentjének nemleges válasza után kiemelt szerepet kaptak ezek a támaszpontok, így elképzelhető, hogy Romániából közvetlenül ejtőernyõs alakulatokat vethetnének be Észak-Irakban.
A román hadsereg vezérkarának szóvivője az Evenimentul zilei napilap kérdésre elmondta, hogy a jelen pillanatig semmilyen ezzel kapcsolatos konkrét felkérést nem kaptak az amerikai hadsereg részérõl. Ugyanakkor közölte, hogy az arra vonatkozó döntés, hogy az Irak elleni támadások Románia terültérõl induljanak, kizárólag az amerikai katonai vezetés felelõssége, õk határozzák meg a stratégiákat, a román hadsereg csak utólag értesül azokról. A szóvivó nagyon jónak értékelte az eddigi együttműködést.
Folyamatosan érkeznek amerikai katonák Romániába. Több külföldi, amerikai hadi felszereléseket szállító kereskedelmi hajó is befutott a hétvégén a konstancai kikötőbe. A Mihail Kogalniceanu reptéren jelenleg közel 4000 amerikai katona, tíz C-130-as anyagép, négy H-53-as és néhány Black Hawk harci helikopter tartózkodik. Az amerikai hadsereg tisztjeit tíz tengerparti szállodában szállásolták el Mamaian – írja a transindex.ro.
Ejtőernyősök támadhatnak Romániából
A amerikai sajtó szerint az Egyesült Államok hadseregének európai parancsnoksága (EUCOM) elismerte a tényt, hogy több ország, köztük Románia és Bulgária engedélyezte katonai támaszpontjainak az Irak elleni katonai akciókhoz való használatát.
2003. 03. 10. 17:25
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!