Hágai bíróság: valóban a jog uralkodik majd?

A Nemzetközi Bíróság tevékenységének várható hatékonyságát jelentősen csökkenti, hogy az Egyesült Államok, Kína vagy Izrael megtagadta az alapokmányhoz történő csatlakozást. Washington például Romániával is megállapodott, hogy amerikai állampolgárokat nem adnak ki Hágának.

Hágában ünnepélyes keretek között e héten beiktatták a Nemzetközi Büntető Bíróság 18 bíráját. A testület elnökévé a kanadai Philippe Kirscht választották. Egyelőre bizonytalan a bíróság fővádlójának személye, az esélyes jelöltek között tartják számon a svájci Carla del Pontét.

A háborús és népellenes bűnöket üldözni szándékozó bíróság alapokmányához eddig mintegy 80 ország csatlakozott. E lépéssel elismerték a bíróság illetékességét területükön. Azonban a Nemzetközi Bíróság tevékenységének várható hatékonyságát jelentősen csökkenti, hogy olyan fontos országok, mint az Egyesült Államok, Kína vagy Izrael megtagadta az alapokmányhoz történő csatlakozást. Ráadásul Washington már több országgal is – például Romániával – megállapodott, hogy amerikai állampolgárokat nem adnak ki Hágának.

A hivatalos washingtoni álláspont merevségén viszonylag keveset enyhített, hogy Jimmy Carter exelnök levélben köszöntötte a bíróság megalakulását. S a nürnbergi törvényszék egykori alkalmazottja, az erdélyi születésű Ferencz Benjámin tolmácsolta az amerikai közvélemény egy részének a bíróság céljaival egyetértő álláspontját.

A háborús bűnösök Nemzetközi Bíróság elé állításának eszméje nem új, hiszen a versailles-i béketárgyalások során Franciaország már 1919-ben követelte a teljes német politikai és katonai vezetés – közel 800 fő – kiadását és példás megbüntetését. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok ellenállása ezt megakadályozta, így Párizs kénytelen volt beletörődni, hogy a pereket német bíróság előtt folytassák le.

Az ítéletek itt még a francia elvárásoktól messze elmaradtak. Az 1945. augusztus 8-i londoni alapokmánnyal létrehozott – a győztes hatalmakból álló – Nemzetközi Büntető Bíróság ítélkezett Nürnbergben és Tokióban a Tengely-hatalmak vezetői felett. Nürnberg – majd az ezt követő tucatnyi per – tapasztalatai adnak okot a kétkedésre, hiszen az ott meghozott ítéletek a győztesek igazságosztására, a klasszikus jogelvek feladására szolgáltattak példát.

Többek között, amikor olyan vádakkal ítéltek el politikusokat és katonákat – mint például támadó háború előkészítése és vezetése – amelyért Truman óta minden amerikai elnök a vádlottak padjára lett volna ültethető. Hasonlóan nehéz elképzelni, hogy a Csecsenföldön történtekért valakit is a hágai bíróság elé citálnak.

Ebben a kérdésben nehéz komolyan venni Reinhard Müllernek a Franfurter Allgemeine Zeitungban megfogalmazott véleményét, aki szerint „aligha képzelhető el”, hogy a civil lakosság ellen elkövetett súlyos atrocitásokat a jövőben ne vizsgálnák ki és torolnák meg az amerikai szervek. S amennyiben Washington megállapítaná, hogy az áldozatok jogszerű harci cselekmények következtében keletkeztek, akkor az ügy Hága számára is elintézettnek tekinthető. Itt merül fel a következő kérdés – különös tekintettel a küszöbön álló iraki akcióra – az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül indított katonai akció mennyiben számít jogszerűnek?

A bíróság működésével kapcsolatban több elemző gyakorlati kifogásokat fogalmazott meg. Nevezetesen a bíróság megalakulása előtt lehetséges volt, hogy néhány diktátort rávegyenek arra, amennyiben hajlandó távozni, akkor megtarthatja a nehéz napokra félretett vagyonát és élete végéig élvezheti azt az emigrációban. (Most is például az Arab Liga több tagállama javasolta Szaddam Husszeinnek az emigrációt.) Ez az álláspont ugyan erkölcsileg bírálható, viszont már több esetben is lehetővé tette, hogy elkerüljenek vele több véres és igen drága háborút.

Ettől kezdve – hiszen elméletileg élete végéig kell a számonkéréstől tartania – szinte lehetetlen lesz ilyen alkukat kötni, s ez az utolsó emberig történő kitartásra bíztathatja őket. Csak a gyakorlat döntheti el, a Büntető Bíróság megalakulása valóban a jog uralmát erősíti-e a nemzetek életében, vagy egy újabb, önmagában szép álomról derül ki, hogy pusztán illúzió volt.