„Az iraki nép, felvértezve a hittel, diadalmaskodni fog, a kényurak meg fognak futamodni és pökhendiségük nem válik majd hasznukra” – hangzott az iraki néphez intézett üzenete, amelyet az állami televízióban olvastak fel – olvasható az mtv.hu-n.
„Győzedelmesek lesztek hiteteknek köszönhetően, mert igazak vagytok az álnoksággal szemben, erényesek az erkölcstelenséggel szemben, becsületesek az árulókkal szemben és a dzsihád (szent háború) harcosai a zsoldosokkal és agresszorokkal szemben” – idézte Szaddám Huszein üzenetét az AFP.
„ zsarnok és magafajtái legyőzetnek” – tette hozzá az államfő üzenetében, amelyet Mohamed prófétának az Arab-félszigeten élő bálványimádók ellen a VII. században vívott szent háborújából merített epizódok tarkítottak.
„Htetek és kitartásotok gyümölcse lesz az ellenségeitek felett aratott győzelem. Istennek hála, a hívők diadalmaskodnak a despota és cinkosai felett” – fejtegette.
A hatalmának megdöntésére törő Egyesült Államokra utalva, közölte: „orunk önkényura Istennek hiszi magát”, és „zt képzeli, hogy képes rabszolgasorba vetni az embereket és megfosztani őket döntési joguktól, szabadságuktól és törvényes választási lehetőségeiktől”.
Felszólította az irakiakat, hogy vegyenek példát a hajdani muzulmánokról, akik hívőközösségüket fegyverrel a kézben védelmezték meg a hitetlenekkel szemben. Az irakiaknak az igaz hívők és a „zent háború” útját kell választani – toldotta meg Szaddám Huszein.
Az iraki tájékoztatási minisztérium főigazgatója kedden bejelentette, hogy a nap folyamán további két-három asz-Szamúd-2 rakétát és egy indítóállást semmisítenek meg az ENSZ-ellenőrök felügyelete alatt a fővárostól 20 kilométernyire északra fekvő al-Tadzsi katonai támaszponton. A megsemmisítések kezdete, szombat óta összesen 16 tiltott föld-föld rakétát zúztak szét az ENSZ-fegyverzetellenőrök követelésének eleget téve – fűzte hozzá Udaj al-Taj főigazgató.
Rumsfeld újabb vezénylési parancsa
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter a hét végén parancsot írt alá az 1. páncélos hadosztálynak, valamint az 1. lovashadosztálynak a Perzsa-öbölbe való telepítéséről. A parancs összesen 34 500 embert érint. Velük együtt az amerikai hadsereg létszáma a térségben közel 260 ezerre nő.
A minap B-2-es bombázókat vezényeltek az indiai-óceáni Diego García szigetére, és hétfőn San Diegóból elindult a Nimitz repülőgép-hordozó, a hatodik anyahajó, amelyet a Perzsa-öböl térségébe vezényeltek. Ez az első eset legalább egy évtizede, hogy egyszerre hét repülőgép-hordozó is úton van: a térségben van már a Kitty Hawk, az Abraham Lincoln és a Constellation, a Theodore Roosevelt és a Harry Truman a Földközi-tenger keleti medencéjében tartózkodik, de Irakhoz csapásmérő közelségben, a hetedik repülőgép-hordozó, a Carl Vinson pedig Japán partjainál cirkál.
A Nimitz mintegy 70 repülőgép befogadására képes, fedélzetén és a kísérő hajókon – két cirkálón, egy rombolón, egy fregatton és egy utánpótlás-szállító hajón – összesen 8500 tengerész szolgál.
A 1. páncélos hadosztály, amelynek főhadiszállása a németországi Wiesbadenben van, 17 500 katonát számlál. Az egység részt vett az 1991-es öbölháborúban. M-1 Abrams harckocsikkal és Bradley páncélosokkal vannak felfegyverezve. Az 1. lovashadosztály – amely hagyományőrző neve ellenére páncélozott járműveket használ – 17 ezer katonából áll, főhadiszállása a texasi Fort Hood. A Perzsa-öböl térségébe legutóbb a 101. légi szállítású hadosztály érkezett meg, amely Kuvaitban fejlődik fel az Irak elleni támadásra.
A Pentagon világméretű kémhálózat kiépítését tervezi
Az amerikai kormány azt tervezi, hogy világméretű kémhálózattá bővíti a védelmi tárca hírszerző és elhárító szolgálatát. A The Los Angeles Timesnak a Pentagon illetékes tisztségviselői elmondták, hogy a cél egy olyan, több száz fős csapat kialakítása, amely feladatok széles skáláját tudja elvégezni, a hadműveletek előkészítését szolgáló felderítő tevékenységtől kezdve egészen az olyan, hosszú távú titkos munkákig, amelyekben a Pentagon kémei – a CIA (Központi Hírszerző Ügynökség) különleges ügynökeinek mintájára – álcázva és informátorokat toborozva dolgoznak majd titkok megszerzésén.
Az erőfeszítések nagyrészt arra vezethetők vissza, hogy a Pentagon az afganisztáni hadműveletek kezdetén úgy érezte: a hadsereg túlságosan is rá van utalva a CIA segítségére, s a Pentagon egyik tisztségviselője szerint a CIA nem rendelkezik annyi ügynökkel, hogy alkalmas legyen elvégezni a védelmi miniszter által kitűzött feladatokat.
Szaddám győzelmet ígért, Rumsfeld mozgósított
Szaddám Huszein iraki elnök a muzulmán új év alkalmából elhangzott üzenetében kijelentette, hogy az irakiak győzni fognak, ha háborúra kerülne sor az Egyesült Államokkal. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter pedig a hét végén parancsot írt alá az 1. páncélos hadosztálynak, valamint az 1. lovashadosztálynak a Perzsa-öbölbe való telepítéséről.
2003. 03. 04. 11:08
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!