Bulgária szakít az IMF-fel?

Az IMF hitelprogramja nélküli is képes programját jövőre végrehajtani Bulgária, feltéve ha gazdasága továbbra is a mostani jó teljesítményét tudja nyújtani. Erről a bolgár pénzügyminiszter beszélt a hét végén.

MNO
2003. 06. 02. 7:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Milen Velcsev úgy fogalmazott, hogy kormányának nem áll szándékában új megállapodást kötni a pénzügyi szervezettel, ha a jelenlegi 300 millió dolláros hitelmegállapodás lejár. Elemzők szerint a szakítás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) nagyobb gazdasági szabadságot adhat Szófiának, hiszen az IMF-nek eddig komoly beleszólása volt a gazdaságpolitikai döntésekbe a balkáni országban. A pénzügyminiszter véleménye pedig az, hogy az IMF-től való függetlenedés határozott jel lenne a befektetők felé, hogy az ország felzárkózóban a jobban teljesítő uniós jelöltekhez.

Bulgária tavaly 4,8 százalékos gazdasági növekedést ért el, s maga az IMF jelezte, hogy erre az évre a növekedés még 5 százalékos is lehet. Az ország túlteljesítette az IMF elvárásait, s az idei év első negyedében költségvetésének többlete 110 millió levét ért el, jóllehet eredetileg több mint 300 millió hiányt tartottak valószínűnek. FigyelőNet, MTI-Eco

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.