Megtartották Belgium első homoszexuális esküvőjét

Belgium első homoszexuális esküvőjét tartották az Antwerpenhez közeli Kapellen városkában. Az első egynemű pár egybekelésén minden lényeges szereplő nő volt: a női házasfeleket – a 42 éves Marion Huibrechts szociális munkást és a 37 éves Christel Verswyvelen törvényszéki írnokot – a városka polgámesternője adta össze két nő tanúskodása mellett.

MNO
2003. 06. 09. 17:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két hölgy 16 évi tényleges és 3 évi törvényesített együttélés után már nem bírta kivárni az egynemű párok házasságát lehetővé tevő törvény hivatalos életbe lépését sem, külön ügyészi engedélyt szereztek ahhoz, hogy már néhány nappal előbb egybekelhessenek.

Az ország első ilyen esküvőjén szinte csak női arcok ragyogtak a kapelleni városháza házasságkötő termében, mintha csak azt akarták volna üzenni, hogy az új korszakban a boldogsághoz már nincs szükségük férfiakra. Pedig első pillantásra tökéletes volt az illúzió: Marion rövidre vágott, oldalt elválasztott fiús frizurával és bézs színű férfiöltönyben jelent meg, míg arája, Christel halványkék színű, mélyen kivágott női ruhában állt a polgármesternő elé.

Amint kimondták a boldogító igent, messziről úgy festettek, mint egy hagyományos pár, férj és feleség. Amivel nyilván azt akarták üzenni a szélesebb nagyközönségnek, a televízió nézőinek és az újságok olvasóinak, hogy nincs ebben semmi rendkívüli, ők is ugyanolyan házaspár, mint az eddig normálisként számon tartott férfi-nő párok.

A La Derniere Heure című népszerű bulvárlap társadalmi forradalomként áradozott az esküvőről, és hozzátette, hogy tulajdonképpen egy férfi páros volt beütemezve az első ilyen házasságkötésre, de a női párocska úgy igyekezett, hogy külön engedéllyel megelőzte őket. Jövő pénteken kerül sorra Kapellenben az első férfi esküvő. A lap azt is feltételezi, hogy az újdonsült egynemű pár ezek után alig várja már, hogy gyermeket is fogadhasson örökbe, s így még inkább hasonlítson a ,,normális,, párokhoz.

Csakhogy a belga honatyák és honyanyák, bár igyekeztek haladni a korral, sőt az elsők között járni az új együttélési forma törvényesítésével, egyelőre még nem szánták rá magukat annak engedélyezésére, hogy a homoszexuális párok örökbe is fogadhassanak – adta hírül az index.hu.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.