George Bush amerikai elnök elutasította az azonos neműek házasságát, ugyanakkor arról is beszélt, hogy a homoszexuálisokat nem lehet erkölcsileg elítélni, mert „nem feledhetjük, mindannyian bűnösök vagyunk”.
Az elnök szerda délután a Fehér Ház rózsakertjében újságírók előtt a Bibliát gyakran idézve fejtette ki véleményét az egyneműek házassága legalizálásának problémaköréről, amely egyre élesebben vetődik fel az utóbbi időben Kanadában és az Egyesült Államokban. Bush, aki maga is hívő ember, a házasságot – mint kifejtette – egy férfi és egy nő szent szövetségének tartja. Ugyanakkor egyén méltóságát tiszteletben kell tartani, a nemzetnek befogadónak kell lenni a melegek iránt is – mondta az elnök.
Bush kijelentéseit elismeréssel fogadták a konzervatív csoportok, a melegek jogaiért küzdő aktivisták azonban csalódottságuknak adtak hangot. „Az elnök újabb diszkriminációt próbál jogszabályi szintre emelni, ezért nagyon csalódottak vagyunk”- mondta a CNN-nek Winnie Stachelberg, egy, a homoszexuálisok jogaiért küzdő szervezet politikai igazgatója.
Az amerikai szövetségi államok közül csak Vermontban engedélyezik az egyneműek polgári házasságkötését – adta hírül az origo.hu.
George Bush elutasítja az azonos neműek házasságát
George Bush amerikai elnök szerdai beszédében elutasította a házasságkötés lehetőségének kiterjesztését a homoszexuális párokra. Szerinte a házasság kizárólag férfi és nő között köttethet.
2003. 07. 31. 9:03
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!