A Glenview State Bank elnöke által írt hírlevele emlékeztet: a '30-as évek Németországában óriási állami beruházások kezdődtek; állami pénzből új városok, autóutak és fegyvergyárak épültek. Az építkezések a gazdaság fellendüléséhez és a munkanélküliség megszűnéséhez vezettek – áll a dokumentumban. Mindehhez Dave Raub elnök hozzátette: Hitler magabiztossá tette a német munkásokat, akik minden európai és amerikai társuknál keményebben dolgoztak.
Az ügyben egyedül a Becsületsértés Elleni Liga tett panaszt hivatalosan. A szervezet cáfolta is a bank vezetőjének állításait, és emlékeztetett: a közmunkák jelentős részét koncentrációs táborok lakói végezték, ingyen.
A Harmadik Birodalom ezentúl kozmetikázta gazdasági adatait is, például zsidók és más, üldözött csoportok tagjai nem szerepeltek a munkaügyi statisztikákban, sőt a nőket is – mihamarabbi házasságkötés után – megpróbálták eltávolítani a munkaerőpiacról.
A liga szerint „Hitlerről nem lehet írni anélkül, hogy brutálisan meggyilkolt, több millió áldozatát nem említik”.
A számos tiltakozás és a hivatalos panasz nyomán a bank elnézést kért honlapján – közölte a BBC.
Hitleri gazdaságpolitikát sürget egy amerikai bank
Hitelesnek nevezte a Harmadik Birodalom gazdaságpolitikáját júliusi üzleti hírlevelében az amerikai Glenview State Bank. A pénzintézet vezetője szerint a hitleri gazdaságpolitika önbizalmat adott a német munkásoknak, míg amerikai társaik önbizalomhiánnyal küzdöttek. A bank később bocsánatot kért a hírlevélben írottak miatt – adta hírül az index.hu.
2003. 07. 31. 12:51
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!