A karizmatikus vezető, Lech Walesa által elnökölt, 1980. augusztus 14-én alakult szakszervezet, mely 1981-ben a vidéki társszervezettel együtt mintegy 9 millió tagot tudhatott magáénak, rövidesen ’’második hatalommá’’ nőtte ki magát, megkísérelve az elemi szabadságjogok érvényesítését, s az országot sújtó gazdasági káosz felszámolását.
A lengyel gazdaság mély válságot élt át a 80-as évek elején, ami előrevetítte azt a teljes gazdasági összeomlást, ami a szovjet típusú rezsimek bukásához vezetett egy évtizeden belül. 1980-ban Lengyelországban már az alapvető élelmiszerekhez is csak üggyel-bajjal lehetett hozzájutni, cukorból 2 kilós fejadagot kapott egy munkás egy hónapban. Lublinban 1980 nyarán sztrájkmozgalom indult meg, a helyi üzemben az állami vezetők is megjelentek, hogy részt vegyenek a munkásokkal folytatott tárgyalásokon.
A Szolidaritás megalakulásának előzményei közé tartozik, hogy 1980 augusztusára a gdanski Lenin hajógyár munkásai sztrájkba léptek. Két fő követelésük volt: egyrészt, hogy vegyék vissza a Szabad Szakszervezetek létrehozására tett kísérletek miatt elbocsájtott Anna Walentynowiczot és Lech Walesát, másrészt hogy állítsanak emlékművet a Tengermelléken, 1970 decemberében, munkásokra leadott sortűz áldozatainak. A hajógyár visszavette Walesát, ám addigra sztrájkoló üzemek sora csatlakozott a hajógyáriak mozgalmához. Az üzemi sztrájkbizottságok rendszerét megszervező Walesa így 1980. augusztusában már egy szabad szakszervezeti rendszert követelő, 156 üzemet és újabb városok munkásait is tömörítő szervezet élén kezdett tárgyalásokat a hatalom képviselőivel.
A miniszterelnökeit sorra lecserélő, tehetetlen Giereket Stanislaw Kania váltotta fel a LEMP élén, ám a párt az elkövetkező esztendőben lépésről lépésre hátrálva, fokozatosan vesztett hatalmából, és sorra teljesültek a munkavállalói szervezet követelései. 1980 decemberében felavatták az 1970-es sortűz áldozatainak emlékművét.
A kettős hatalomnak Wojciech Jaruzelski tábornok 1981 decemberi hatalomátvétele vetett véget. Bár a hatalmat megragadó katonatiszt később arra hivatkozott, hogy a hadiállapot bevezetésével járó államcsínyt eszközölte ki, mert ezáltal kívánta megmenteni Lengyelországot egy szovjet inváziótól, egy későbbi konferencia során orosz vezérkari tisztek cáfolták, hogy konkrét beavatkozást terveztek volna Lengyelország ellen 1981 végén. Elismerték viszont, hogy ’’végső esetben nem hagyták volna cserben a lengyel elvtársakat’’.
A ’’hadiállapot’’ idején a Szolidaritás vezetőit börtönbe hurcolták, és mintegy 6000 embert tartóztattak le. 1981. december 16-án a sziléziai Wujek bányában 9, tiltakozó megmozdulást folytató bányászt öltek meg a hatalomátvételt végrehajtó katonai alakulatok.
A Szolidaritás ekkor is ezután is megőrizte és megtestesítette a lengyel társadalom szabadságvágyát, tárgyalópartnere lett később a hatalmat átadó állampártnak. A szakszervezet szoros kapcsolatban állt a lengyel katolikus egyházzal: a kereszténység erős lelki tartást adott a kommunista ideológiával mindvégig hadilábon álló lengyel nemzetnek. A civil szerveződéseket eltipró szocialista berendezkedés által okozott elidegenedettséget, a megfélemlített emberek kompromisszumkészségével visszaélő diktatúrát a szervezet már nevében is szembesítette a szolidaritással, az emberek egymás iránti felelősségérzetével.
A Szolidaritás nem csupán munkásszakszervezet volt: visszaadta emberi méltóságát egy népnek, amely a szovjet befolyás ellenére is megőrizte identitását és európaiságát.
origo.hu
Érkeznek az élelmiszer-utalványok, két és fél millió nyugdíjasnak segít a kormány
