Jasszer Arafatot, a Palesztin Hatóság elnökét a Reuters beszámolója szerint nem rázta meg a biztonsága garantálása érdekében benyújtott szír határozati javaslattervezet elutasítása: palesztin értelmiségiek és művészek előtt Ramallahban kijelentette, hogy népe ügyét fontosabbnak tekinti bármely határozatnál.
Nasszer al-Kidva, a palesztinok ENSZ-képviselője szerint ugyanakkor „súlyos következményekkel jár majd” a Szíria által felvetett javaslat amerikai elutasítása. Az amerikai vétó miatt Szíria is sajnálkozását fejezte ki – emelte ki tudósításában az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.
A javaslat lényege az volt, hogy a BT utasítsa Izraelt, tartózkodjon bármiféle kitoloncolástól vagy olyan cselekedettől, amely a Palesztin Hatóság választott elnökének életét fenyegetné. A határozattervezet a BBC szerint azután került napirendre, hogy Izrael a múlt héten közölte: Arafat „a béke útjában áll”, ezért „bármilyen eszköz felhasználásával” el kell távolítani. Az izraeli tervezet jelenthet száműzetést vagy akár Arafat megölését is.
Sok diplomata tart attól, Izrael az USA nem hivatalos beleegyezéseként értelmezi majd a vétót Arafat eltávolítására vagy likvidálására. Szaeb Erekat, a palesztin kormány szóvívője kijelentette, reméli, hogy Izrael az amerikai vétót nem kezeli majd a gyilkosságra való felhatalmazásként.
A BT tizenöt tagja közül egyedül Amerika ellenezte a javaslatot, míg Németország, Bulgária és Nagy-Britannia tartózkodott a szavazástól. Az Egyesült Államok küldötte, John Negroponte azzal indokolta a vétót, hogy a javaslatban nem ejtettek szót a palesztin szélsőségesek, a Hamasz és az Iszlám Dzsihád megfékezéséről.
Arafat halálos ítéletét jelentheti az USA vétója
Az arab világban nagy felháborodást keltett a hír, miszerint az Egyesült Államok vétója miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem garantálhatja Jasszer Arafat palesztin elnök biztonságát - értesült az Origo. A palesztinok szerint a BT elé beterjesztett javaslat elvetése egyenlő Arafat halálos ítéletével.
2003. 09. 17. 15:45
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!