Egyszerűbb házasságkötés Kínában

A párok a jövőben már munkáltatóik hozzájárulásától függetlenül házasodhatnak, és ezzel együtt a válás is egyszerűbb lett – írja az Origo.

MNO
2003. 10. 01. 13:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BBC pekingi tudósítója szerint Kínában a házasságkötés mindezidáig inkább egy bürokratikus rémálomnak volt nevezhető. Mindkét félnek meg kellett szereznie munkahelyi főnökének áldását, ami sokszor késleltette a folyamatot, de az esküvő akár el is maradhatott, ha a munkáltatók nem találták megfelelőnek a tervezett frigyet, és megtagadták az engedélyt.

Az új szabályoknak megfelelően a házasulandóknak már nincs szükségük munkáltatójuk engedélyére és külön egészségügyi vizsgálatra. A pároknak csak a személyi igazolványukat és tartózkodási engedélyüket kell bemutatniuk a hatóságoknak, amikor bejelentik házasulási szándékukat. A kötelező orvosi vizsgálatot is eltörölték, és mindezzel együtt a válást is könnyebbé tették.

A kínaiak szemmel láthatóan üdvözölték az új intézkedést, hiszen már szerda reggel hosszú sorok kígyóztak Kína második legnagyobb városa, Sanghaj anyakönyvi hivatala előtt.

A múlt hónapban olyan intézkedéseket is hoztak, melyek alapján Kína néhány nagyvárosának lakosai már munkáltatójuk engedélye nélkül folyamodhatnak útlevélért, és egyénileg is elutazhatnak Hong-Kongba és Makaóba. Korábban ez csak szervezett turistacsoportok keretében volt lehetséges.

Ezek a változások rendkívül népszerűek Kínában, hiszen az emberek egyébként is nehezményezték az állam beavatkozását a magánéletükbe. Az új intézkedések az állami média szerint is azt az igényt igyekeznek kielégíteni, hogy az emberek szabadabban rendelkezhessenek életük felett. Emberi jogi szervezetek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy Kínának még mindig hosszú utat kell bejárnia.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.