A legfőbb ügyészség azért indított eljárást mert törvénysértést gyanít az alapítványnál. A szervezet tisztségviselőinek most az állítólagos adócsalások és más „sötét ügyletek„ miatt kell felelősségrevonás elébe nézniük – írja a novinite.com. Különösen bizonyos adományok ügyében vizsgálódnak a hatóságok, amelyek ilyen-olyan módon „átléptek” a törvényes kereteken.
Az alapítvány érdekessége, hogy egy két évvel ezelőtti vizsgálat kiderítette: olyan adományokat kapott a szervezet, amelyek állami cégektől, így a Bulgartabac dohányipari monopóliumtól és a BTC távközlési óriásvállalattól származtak. Az adományok annak ellenére megérkeztek e cégektől, hogy ők maguk szinte állandósult pénzügyi válságban voltak. Formálisan egyébként még nem emeltek vádat Elena Kosztova, a volt miniszterelnök felesége ellen.
Eljárás a volt bolgár miniszterelnök felesége ellen?
A bolgár legfőbb ügyészség jogi eljárást kezdeményezett a „Bulgária Jövőjéért Alapítvány" tisztségviselői ellen – jelentette a novinite.com szófiai internetes újság. Ez a hír aligha keltette fel bárkinek is az érdeklődését, aki nem ismeri a balkáni politikai életet. Bulgáriában azonban nagy port kavart az ügy, ugyanis az alapítványt az előző miniszterelnök, Ivan Kosztov felesége, Elena irányítja.
2003. 12. 22. 6:09
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!