A Jaszin sejk elleni izraeli rakétamerénylet, amelyet élesen elítélt a nemzetközi közvélemény szinte valamennyi szereplője, közük az Európai Unió, Japán, s ami még az Izraelt tevőlegesen támogató Egyesült Államokban is megütközést váltott ki, csak a kezdete a megsemmisítő akcióknak – tette egyértelművé több izraeli politikus és Mosé Jaalon vezérkari főnök. Izrael arra készül, hogy leszámoljon az újabb „célpontokkal”, így akár Jasszer Arafattal is. A terroristák elleni küzdelem Izraelben összefonódik a megszállt területek és a palesztin államiság megoldatlan kérdésével. Izrael második világháború utáni államalapítása folyamán több olyan, később vezető izraeli politikus is felbukkan, aki maga is hajtott végre terrorcselekményeket az önálló állam megteremtése érdekében. Az arab lakosság elüldözése, a kitelepítések akkor, és azóta sem oldották meg a palesztin kérdést.
A második világháborút követően egy ENSZ-határozat tette lehetővé, hogy Tel-Avivban 1948. május 14-én kikiáltsák az önálló zsidó államot. A határozat kimondta a palesztin állam megteremtését is, azonban az arab országok, amelyek tiltakoztak a zsidó állam megteremtése ellen, nem fogadták el a világszervezet által megszabott területi feltételeket.
A zsidó állam megalapítása az arab lakosság tömeges menekülésével, gyakran elüldözésével járt. 1947 és 1949 között legalább félmillió arab kényszerült otthona elhagyására az egykori brit domíniumon. Palesztinában 1914-ben 90 ezer zsidó élt, a betelepülések során számuk 1939-re elérte a 450 ezret. A palesztin őslakosság lélekszáma ekkor még mindig a duplája volt a zsidó lakosokénak.
Ma a palesztin lakosság menekülttáborokban él Izrael állam területén, ám ez nem is olyan régen fordítva volt: a második világháborút követően százezerszámra érkező zsidóság élt Izraelben az ENSZ által létrehozott menekülttáborokban. A zsidó népet képviselő egyik szervezet, a Jewish Agency azt követelte a Churchill brit miniszterelnöktől, hogy Palesztinát nyilvánítsa zsidó állammá, és járuljon hozzá újabb 100 ezer menekült beengedéséhez.
Az ENSZ többéves nyomásgyakorlás után, közgyűlésének 1948. november 20-i, 181-es határozatában döntött Palesztina felosztása mellett. (Ekkor 980 ezer arab és 650 ezer zsidó lakosról beszélhetünk.)
Az államalapításig eltelt időszakot igen kemény izraeli nyomásgyakorás előzte meg, melynek során az izraeliek az erőszak alkalmazásától sem riadtak vissza. 1945-ben, amikor Nagy-Britannia még igencsak húzódozott, hogy áldását adja az önálló izraeli állam megalakítására, rendszeres összecsapásokra került sor izraeli fegyveresek és brit katonák között. (Jancsó Miklós francia koprodukcióban forgatott, Magyarországon bemutatásra nem került filmje, A hajnal arról szól, miként végeznek ki egy túszul ejtett brit katonát izraeli fegyveresek – (a szerk.)
Egy ilyen terrorakció volt például az a támadás, melynek során 1945 december 27.-én az Irgun nevű izraeli szervezet több rajtaütés során kilenc brit katonát ölt meg. A brit csapatok ellen végrehajtott terrorakciókban több, később vezető posztra jutott izraeli politikus is részt vett. Menachem Begin például 1944 elejétõl szervezete a brit uralom elleni katonai akciókat és olyan terrorcselekményeket hajtott végre, melyeket a Jewish Agency palesztinai vezetése is elítélt. A brit hatóságok Begin fejére tízezer fontos vérdíjat tûztek ki. Begin 1977-ben a Likud párt vezéreként miniszterelnök lett, ő írta alá Szadat egyiptomi elnökkel a Sinai-félszigetről szóló békeszerződést, amiért mindkét politikus Nobel-békedíjat kapott.
Az arab-izraeli konfliktus gyökerei azokra a tömeges elüldözésekre, kitelepítésekre vezethetők vissza, melyet ebben az időszakban hajtottak végre: míg arab részről már ekkor is rendszeres támadások irányultak a zsidó lakosság ellen, a formálódó izraeli állam válasza már ebben az időszakban is a civil arab lakosság ellen elkövetett, tömeges mészárlás vagy elüldözés volt.
1947. december 1-jén például az arab Legfelsőbb Bizottság háromnapos sztrájkra szólított. Arab fiatalok ekkor felgyújtották a jeruzsálemi városközpont zsidó üzleteit, Tel-Avivban jaffói arabok támadtak rá az egyik lakónegyedre. Ben Gurion, aki később Izrael első miniszterelnöke lett, ekkor kifejtette: „Minden egyes támadásra döntő csapással kell tudnunk válaszolni, le kell rombolnunk a falut vagy ki kell űznünk a lakosságot, és el kell foglalni a helyét.” A Szochnut földterületi osztályának igazgatója, Joszef Weitz ekkoriban egyenesen azt kérte Ben Guriontól, hogy űzzenek ki minden arabot a zsidó állam területérõl. Ben Gurion ezt elutasította. Weitz ekkor a helyi Hagana-szervezeteket kezdte arra bátorítani, hogy a zsidó földeket bérlõ arab gazdákat lakoltassák ki, s házaikat rombolják le.
1948. február 5-én Ben Gurion engedélyezte zsidó lakosok beköltözését Nyugat-Jeruzsálembe, melyet elhagytak az arab lakosok. Február 15-én a zsidók elfoglalták Caesareát. Mivel az arabok házai a zsidóktól bérelt földeken épültek, távozásra szólították fel az arabokat. Akik nem akartak menni, azokat kiűzték, és házaikat felrobbantották.
Az 1948. június 11-én kötött elsõ tűzszünet után Izrael ellenõrizte Kelet-és Nyugat-Galileát, valamint – nagy nehézségek árán – a Tel-Aviv és Jeruzsálem közötti korridort. Az észak-déli vasútvonal mentén fekvõ Lidda lakosait kiűzték: ötvenezer ember menekült Transzjordánia irányába..
1948 október 21-én Izrael katonai közigazgatást vezetett be az izraeli arabok számára: biztonsági zónákat jelöltek ki, és megtiltották az állandó lakosoknak, hogy engedély nélkül távozzanak. A nem ott lakók csak engedéllyel léphettek be. A szabályok alapján a katonai kormányzat a biztonsági zónákból kitelepíthette a lakosságot: ezt történt 1949 nyarán három arab faluban.
Az elmúlt évtizedekben a palesztin állam nem alakult meg, viszont állandósultak az arabok és az izraeliek közötti összecsapások. Az, hogy Izrael pusztán a terrorizmus problémakörében kezeli a palesztinok lakta területek kérdését, valószínűleg továbbra sem segít hozzá a kérdés végleges, békés rendezéséhez.
Forrás: cionista.hu, Szombat
origo.hu
Halott csecsemőt találtak egy magyarországi üzem mosdójában
