Előrebocsátva, hogy a Guardian magyar ’’melléklete’’ számos korrekt adatot tartalmaz, s összességében nem nyújt hamis képet Magyarországról, több helyen tárgyi tévedések és kiegyensúlyozatlan, ötletszerű megközelítések jellemzik azt az összeállítást, melyet a rövidesen EU-taggá váló Magyarország bemutatása céljából közöl a brit napilap weboldala, a Guardian Unlimited.
A magyar történelmet néhány jellemző dátummal ismertető kronológia sajnos már-már megszokott módon kifelejti, hogy Magyarországot – ha ez a történelmi tény esetleg sérti is a szomszéd népek ’’önérzetét’’ – megalapították egyszer, méghozzá 1000 karácsonyán, Szent István által. A Guardian kronológiájában az első évszám 1459-1490, melyet – anélkül, hogy egyetlen szóval is utalnának Mátyás királyra – Magyarország aranykoraként emlegetnek. Később szerepel 1541, Buda eleste, ám a ’’150 éves török megszállás’’ mellett nem olvasható utalás a meg nem szállt, a mai Magyarország területét meghaladó államalakulatokra, a Magyar Királyságra és a független Erdélyi Fejedelemségre.
1699, a török uralom vége után a következő időpont 1873, Budapest létrejötte. A Habsburg Birodalom, a Rákóczi-szabadságharc, 1848-49, a kiegyezés ezek szerint bagatell ahhoz képest, hogy egyesült Pest, Buda és Óbuda. Mindezek nélkül viszont értelmezhetetlenek a további évszámok: a honlapra klikkelők ráadásul azt olvashatják, hogy 1914-ben Magyarország (nem az Osztrák-Magyar Monarchia) ’’keveredik háborúba’’ Szerbiával.
Figyelemre méltó, hogy a kronológia beszámol a trianoni békeszerződésről és következményeiről, a doni katasztrófáról, és hogy a brit baloldali napilap idézőjelben emlékezik meg a szovjet felszabadításról. Tárgyi tévedés azonban, hogy azt az évet, amikor ’’Magyarország szovjet típusú népköztársasággá válik’’, 1946-ra teszik 1949 helyett, elegánsan átugorva a második Magyar Köztársaság rövid regnálását.
Kissé meghökkentő, kik ’’kerültek képbe’’ Nyugat-Európában a 20. század magyar nagyjai közül. A Guardian szerint nemzeti nagyjaink közül többek közt Biró Lászlót, a golyóstoll feltalálóját, valamint Gábor Zsazsát és Soros Györgyöt illik ismerni.
A Magyarországról hosszas ismertetést közlő Ben Aris (szintén ugyanezen összeállítás részét képező cikkében) úgy véli: ’’Magyarország EU-csatlakozását beárnyékolja múltja.„
A cikk kiindulópontja, hogy Budapest az EU-csatlakozás előszobájában úgy döntött: megfosztja Sztálint díszpolgárságától. A Guardian munkatársa emlékeztet: ’’a magyar bábkormány’’ a második világháború után úgy döntött, hogy Sztálinnak így mond köszönetet a ’’felszabadításért’’ a náci megszállás alól. A lap ezúttal is idézőjelben említi a felszabadítás szót. A Guardian felidézi: amikor a városatyák vitázni kezdtek Sztálin nevének törléséről, a kommunista szimpatizánsok véleménye csapott össze a nacionalistákéval az ország múltjáról folytatott vitában.
A Guardian kiemeli az önkényuralmi jelképekről folytatott vitát, név szerint említve Vajnai Attilát, s azt, hogy a horogkereszt viselése ’’a legtöbb országban’’, a sarló-kalapácsé egyes országokban tilos, míg Magyarország épp így nem tolerálja a vörös csillagot. A brit lap feleleveníti ’’szélsőjobboldali’’ csoportok nemrég sorra került akcióját, melynek célja a lap szerint az volt, hogy eltávolítsák ’’a szovjet időszakbeli emlékművet, melyet a szovjet katonáknak emeltek, akik azért haltak meg, hogy megszabadítsák Magyarországot a náci uralom alól’’.
A cikk ezután a magyar belpolitikai viszonyok között ismerősnek tűnő szerző megdöbbentő történelmi és tárgyi tudatlanságáról, tájékozatlanságáról tanúskodik, miszerint Magyarország történelme egyfajta hullámvasútra emlékeztet ’’az utóbbi 200 évben, ami az Osztrák-Magyar Birodalom első világháború utáni összeomlása óta telt el’’ Tekintve, hogy az első világháború lezárása óta még száz év sem telt el, még csak következtetni sem lehet arra, milyen időpontokkal operálhat a cikk szerzője.
A rövid történelmi ismertetés, amely megemlékezik az 1956-os forradalom vérbefojtásáról, váratlanul aktuális gazdaságpolitikai analízisbe csap át, kitérve László Csaba, Medgyessy és Draskovics Tibor szerepére is. A figyelemre méltó elemzés szépséghibája, hogy a végén a szerző ismét visszapattan vesszőparipájára, Sztálin díszpolgárságára, és nem kevesebb, mint tízmillió magyar haláláért teszi felelőssé Moszkvát, s arra is kitér: egy ''tipikus kompromisszum keretében'' Sztálint megfosztják díszpolgárságától, ám ''továbbra is megőrzi nevét a köztársaság hősi halottainak névsorában''.
origo.hu
Mi magyarok nem szoktuk bedobni a törülközőt, sem akkor, sem most
