José lenyomta Michaelt

A mexikói bevándorlók asszimilációját mentális különbségek akadályozzák. Hiányzik belőlük a kezdeményezés, az önbizalom és ambíció, nem becsülik a műveltséget, elfogadják a szegénységet, mint a mennybejutáshoz nélkülözhetetlen erényt.

Samuel Huntington legújabb könyve: Kik vagyunk mi? A könyv alaptézise: az Egyesült Államok alapvetően angolszász-protestáns alapokon nyugvó identitása veszélybe került. A veszélyt a latin- amerikai bevándorlók jelentik, akik minden eddigi migrációs hullámtól különböznek. Amióta a Harvard politológia professzora könyvének Hispán kihívás című fejezetét a Foreign Policy márciusi száma kinyomtatta, azóta a témát komolyan vitatják az Egyesült Államokban és azon kívül is.

Még soha sem érkezett annyi ember egy országból az USA-ba, és még soha sem jöttek annyian illegálisan, mint 2000-ben – írja Huntington. 2000-ben az összes, illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó személy 69 százaléka Mexikóból érkezett. A bevándorlásuk belátható időn belül nem is fog alábbhagyni, ráadásul a mexikói családokban több gyerek születik, mint bármelyik másik amerikai népcsoport esetében. 1998-tól a leggyakoribb fiú újszülött név Kaliforniában és Texasban már nem a Michael, hanem a José. 2002-ben a Los Angeles-i iskolások 70 százaléka latin-amerikai származású volt, állítja Huntington.
Huntington a mexikóiak bevándorlásában egy Amerikán belüli kultúrharc frontját látja. A mexikói határ közvetlenül a szülőföldjük közelébe köti a bevándorlókat, akik nem érdekeltek az asszimilációjukban. Az Egyesült Államok azon dél-nyugati részén telepednek le, amely a XIX. század közepéig Mexikóhoz tartozott. 1848-ban Mexikó akkori területének majd felét az USA foglalta el. Most az emigránsok visszafoglalják az elveszett területeket: demográfiailag, szociálisan és kulturálisan az Egyesült Államok délnyugati területeinek a mexikói bevándorlók általi visszafoglalása a legjobb úton halad a megvalósulás felé.

Asszimilációjukat áthidalhatatlan mentális különbségek akadályozzák. Nem bíznak a családjukon kívül állókban, hiányzik belőlük a kezdeményezés, az önbizalom és ambíció, nem becsülik a műveltséget és elfogadják a szegénységet, mint a mennybejutáshoz nélkülözhetetlen erényt.

A recenzens szerint Huntington számos tényt elhallgat, például nem említi, hogy közülük igen sokan azért szolgálnak az amerikai hadseregben, hogy legális tartózkodási engedélyhez jussanak. S elhallgatja, hogy 2001. szeptember 11-ét követően éppen Washington szakította meg a mexikóiak státusáról folytatott tárgyalásokat. Ráadásul éppen a kockázatokkal terhes vándorlásukkal bizonyítják a mexikóiak, hogy szeretnének kitörni a hazájukra jellemző szegénységből.

Huntington másik félelme az angol nyelv háttérbe szorulásával kapcsolatos, először áll fenn annak a veszélye, hogy egyre több jól fizető munkahely csak a spanyolul beszélők számára nyílik meg.

Nem hiányoznak a kemény válaszok sem. Carlos Fuentes mexikói író a spanyol El Pais-ban „álcázott rasszizmusnak” nevezte Huntington álláspontját, amikor elvitatja honfitársainak képességét és szándékát, hogy alkalmazkodjanak az amerikai életmódhoz. Ráadásul számos tényt elhallgatott, nem említette például, hogy 1990 óta a spanyol ajkúak vásárlóereje kétharmadával növekedett. Míg a brit Guardian arra emlékeztetett, hogy a szerző A civilizációk összecsapása című könyvében Mexikóban még egy észak-amerikai öntudat kialakulását állapította meg.