A Vasárnapi Újság című francia lap hasábjain közzétett nyilatkozatában Lionel Jospin élesen ellenzi, hogy a homoszexuálisok házasságot köthessenek, és gyermeket fogadhassanak örökbe. A volt szocialista kormányfő ezzel nyíltan szembefordult a francia szocialista párt vezérkara által képviselt állásponttal, amelyet ráadásul saját hívei, így Dominique Strauss-Kahn, volt gazdasági miniszter és Párizs polgármestere, Bertrand Delanoë is támogatnak. Jospin véleménye erről a kényes kérdésről nem meglepő, hiszen már 1998-ban sem volt könnyű meggyőzni az azonos nemű párok élettársi kapcsolatát szentesítő törvényjavaslat megszavazásáról. Az azonban mindenképpen váratlan fordulat, hogy egy, a szocialista pártot máris megosztó aktuálpolitikai témában száll síkra, mégpedig pártjával homlokegyenest ellenkező oldalon. Jospin eddig megelégedett azzal, hogy a kormány munkáját kritizálta, vagy a szocialista párt vezetését biztosította támogatásáról, ha éppen szükségesnek ítélte. Mostani, előzetes figyelmeztetés nélküli beavatkozása nem kis meglepetést okozott a párton belül, bár a vezető politikusok igyekeznek kisebbíteni a dolog jelentőségét. François Hollande, a szocialista párt főtitkára szerint Jospin „csak a meggyőződését fejezte ki, elvégre szabad ember”, és egyébként sem tölt be vezető posztot a pártban. „Természetes, hogy azt mondja, amit gondol.” Dominique de Strauss-Kahn szerint is „mindenkinek jogában áll közölni az álláspontját.”
A Le Monde vezércikke a homoszexuálisok házasságkötésével kapcsolatban a szocialisták „túlzott sietségéről” ír, amellyel saját esélyeiket rontják az egy hónap múlva esedékes európai választások előtt, ahelyett, hogy kihasználva az márciusi regionális választásokon aratott elsöprő győzelmüket, tudatosan felépített alternatívával szolgálnának a választóknak. Az azonos nemű párok házasságkötésének kérdésében – attól félve, hogy nem bizonyulnak elég „rugalmasnak” az erkölcsök változása tekintetében – engedtek a zöldek nyomásának, és elhamarkodottan, komoly társadalmi viták és együttgondolkodás nélkül – amelyet pedig ez a téma és erkölcsi, társadalmi hatásai mindenképpen megérdemeltek volna – fennhangon kinyilvánították „haladó” álláspontjukat. A helyzetet súlyosbítja Lionel Jospin ellenakciója; a párt, amely céljai szerint a következő választások után kormányra akar kerülni, egység helyett megosztottságot mutat. Ha meg akarja őrizni hitelességét, a szocialista párt nem engedhet meg magának hasonló stratégiai hibákat – írja a Le Monde.
Melegházasság már Franciaországban is?
A homoszexuálisok házassága miatt Lionel Jospin egykori kormányfő és a szocialisták válnak? – a Le Monde a szocialista ex-miniszterelnök szombati kijelentéseit és annak hatását elemzi.
2004. 05. 18. 7:57
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!