Sztrájkolhatnak nyáron a német légiirányítók

Harminc év után ismét sztrájkolhatnak a német légiirányítók. Szakszervezetük (GdF) hétfői közgyűlésén szavazásra bocsátotta a sztrájk kérdését. Az 1600 szakszervezeti tag 84 százaléka volt jelen, 95 százalékuk pedig a munkabeszüntetés mellett szavazott – értesült a Süddeutsche Zeitung.

MNO
2004. 05. 25. 13:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A GdF azt követeli, hogy a munkaadó cég (DFS) kezdje meg a bérek emeléséről szóló tárgyalásokat. A DFS azonban a GdF szakszervezeti létét is kétségbe vonja, és azt is, hogy jogában áll-e sztrájkolni. Továbbra is csak a Verdi szakszervezettel hajlandó megbeszéléseket folytatni.

A sztrájkra addig nem kerül sor, míg a frankfurti bíróság előtt nem tisztázódik a szervezet jogi státusa. Július közepe után azonban már elképzelhető a munkabeszüntetés.

A Verditól egy éve levált GdF a DFS-nél dolgozó légi irányítók háromnegyedét tömöríti, a Verdinek csak 200-300 „légiforgalmista„ tagja van. Németországban az utolsó légiirányító-sztrájk 1973-ban volt, akkor azonban a DFS még állami tulajdonban volt, 1992-ben privatizálták.

Forrás: Menedzsmentfórum.hu

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.