Nem a legmegfelelőbb pillanatot ragadta meg George Bush amerikai elnök arra, hogy nyíltan nyomást gyakoroljon az Európai Unió tagállamaira Törökország uniós felvételének érdekében. Az isztambuli NATO-csúcson a Le Monde tudósítója szerint eleve feszült volt a hangulat: a „kritikus sajtó és az ellenséges tüntetők mellett az amerikai elnök ideges európai vezetőkkel találkozott”.
A fenyegető merényletek (Bush kijelölt szállásán is bomba robbant) és a drákói biztonsági intézkedések nem teremtettek „szórakozáshoz illő” hangulatot – írja a francia lap, felidézve: 1999-ben Bill Clinton igen meleg fogadtatásban részesült, látogatását csak a szélsőbaloldali tüntetők zavarták meg.
Éppenséggel nem tett jót Amerika megítélésének a muszlim országokban egy arab állam ellen folytatott háború: a Pew Research Center szerint 1999-ben a törökök 80 százaléka szimpatizált az USA-val, ám ez az arány 2004-re 30 százaléknyira zuhant. Bush ráadásul fejmosásban részesült Erdogan török kormányfővel folytatott megbeszélései során: az ankarai kormány feje szemrehányást tett neki a kurd felkelők, különösen azok szervezett, szélsőbaloldali fegyveres mozgalmának előretörése miatt Irak északi részén. Törökország, melynek területén jelentős (12 milliós) kurd etnikum él, rendszeres irtóhadjáratokat folytat a török és iraki területeken élő nép fegyveres szervezetei ellen, ám a kurd többség lakta Észak-Irak kvázi szuverenitást nyert az amerikai beavatkozás kezdete óta.
Busht a török fogadtatás nem viselte meg különösebben, s azt is hajlandó volt elfeledni, hogy Ankara megakadályozta az iraki invázió első szakasza idején, 2003-ban, hogy a 4. számú amerikai gyalogos ezred az országon áthaladva támadja meg Észak-Irakot. Egyáltalán, Bush úgy csörtetett be a találkozóra, mintha pártja megtestesült jelképe, egy csillagos-sávos elefánt volna, amely szórakozottan mászkál egy európai porcelánboltban. Legalábbis így avatkozott bele az Európai Unió belügyeibe, amikor látogatása során két ízben is követelte, hogy Brüsszel tűzze ki Törökország uniós csatlakozásának lehetséges dátumát.
Az amerikai vezetők számára ugyanis kézenfekvő ellenérvet jelent a muszlim vallású, ám az iszlámista törekvésekkel szembeszálló Törökország, amely ráadásul NATO-tagállamként az USA régi, szoros szövetségese. Bush, aki első alkalommal látogatott Törökországba, a török elnöknek ezúttal is dicsérte azt a „muzulmán országot, amely egyben befogadta a jogállamiságot és a demokráciát.” Ez az a modell, melyet az Egyesült Államok kívánatosnak tartana a muszlim világban; az iraki háború maradék legitimitását is egy ilyen, kívánatosnak beállított berendezkedéshez kötik.
Az Ankara felé tartó elnöki különgépen eligazítást tartottak az újságíróknak a török EU-csatlakozás esélyeiről. Kifejtették: az egyik legnagyobb akadály, hogy Brüsszel nem látja szívesen a muszlim országot a „zárt keresztény klubban”.
Chirac: Európa nem az amerikaiaké
A történet folytatását, hogy miképpen reagáltak az európai vezetők Bush diktátumára, a Guardian című brit lap írta meg. Jacques Chirac francia elnök nyersen rendre utasította Busht, hogy maradjon a kaptafánál – tudósít a baloldali orgánum.
Chirac a lap tudósítója szerint láthatóan feldühödött, amikor Bush a NATO-csúcson vasárnap megismételte szombaton is elhangzott javaslatát, hogy az Európai Unió fogadja tagjai közé Törökországot. A francia államfő nem is próbálta visszafogni indulatait, s az sem érdekelte, hogy az iraki krízist követően a NATO isztambuli csúcstalálkozóján az Észak-Atlanti Szövetség tagállamai ismét kezdték megtalálni a közös nevezőt. Amikor Bush „különleges bánásmódot” kért Törökország számára, Chirac kijelentette: Bush „nemcsak túl messze ment, de egy olyan területre, amely nem az övé”. Hozzátette: „Ez épp olyan, mintha én tanácsokat adnék, hogy az Egyesült Államok hogyan kezelje kapcsolatait Mexikóval.”
Természeten Tony Blair brit miniszterelnök rögtön békéltető, barátságosabbnak szánt hangot ütött meg, ám a kialakult hangulat éppenséggel nem járult hozzá, hogy a katonai szervezet egységesen sorakozzon fel az Egyesült Államok mögé, annak iraki hadjáratában.
A Guardian értesülése szerint Törökország EU-jelöltségének témájára a brüsszeli vezetők legközelebb decemberi csúcstalálkozójukon térnek vissza, s Ankarának még kedvező döntés esetén is legalább tíz évet kell várnia arra, hogy megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat. Törökországnak ugyanis az uniós csatlakozáshoz teljesítenie kell a szigorú ember- és polgárjogi, demokratikus kritériumokat, melyek elengedhetetlenek a brüsszeli tagsághoz. Az uniós tagállamiság megkövetelné Ankarától például a kurd nyelvű rádióadók engedélyezését, és egy sor jogharmonizációs, a törvényi szabályozást is érintő lépés megtételét.
Tel-Avivnak is jobban örülnének
70 milliós lakosságával és gyorsan növekvő népességével Törökország az Unió legnagyobb tagállamává válna, gyorsan leváltva a hasonló népességű Németországot, melyben a demográfiai görbe lefelé tart.
Párizs mellett Berlin is igen megosztott a török állam felvételét illetően. Nemcsak az egységes kulturális hagyományokon nyugvó EU túlzott, öncélú kiterjesztését látják veszélyforrásnak, hanem kimondva-kimondatlanul az eddig is igen nagy számú török népesség korlátlan inváziójától is tartanak.
A német nyelvterület más államai is osztják Berlin fenntartásait. Az osztrák belügyminiszter Jeruzsálemben kijelentette, hogy elképzelhetőnek tartja Izrael EU-tagságát; határozottan ellenezte viszont Törökország felvételét.
Mint azt a madridi merényletek is bizonyítják, az iszlám szélsőséges terroristák Európát is célpontként használják, így egy muszlim állam felvétele előre nem látható biztonsági kockázatokat rejtene magában.
origo.hu
Öt környezetbarát tipp arra az esetre, ha sok hangya lenne a lakásban
