Elment ma reggel, végre szabad – fogalmazott a politikus lánya, Csang Janan. Nem véletlen, hogy a család után elsők között a hongkongi bázisú emberjogi szervezet, a Demokrácia és szabadságjogok központ szóvivője jelentette be a pekingi Tiltott Város közelében őrzött politikus halálhírét – teszi hozzá az AFP.
Csao Ce Jang ugyanis ellenezte a hadsereg bevetését és a példátlan vérfürdőt, melyet az éhségsztrájkot majd ülősztrájkot folytató, demokratikus változásokat követelő fiatalok között rendeztek. A kínai gazdasági reformok atyjának nevezett politikus 1989 május 19-én fogadta a diákok képviselőit, majd amikor egyértelművé vált, hogy a megkövült marxista kínai vezetés nem hajlandó tárgyalni a demokratikus reformfolyamatról, személyesen szólította fel a diákokat, hogy menjenek haza. Ez volt utolsó nyilvános szereplése.
A mai napig ismeretlenek az 1989. június 4-6 között, Pekingben végrehajtott vérengzés adatai: mindenképpen több száz, de lehet, hogy több ezer halálos áldozatot követelt a szocialista rendszer újbóli helyreállítása. (Lásd keretes anyagunkat.)
A francia hírügynökség hozzáteszi: a több mint egy hónapja kórházban ápolt Csao több napja kómába esett, s az orvosok súlyos szív- és keringési problémákról számoltak be.
„A kínai kormánynak nyilvános temetést kell rendeznie, és hagynia kellene, hogy az emberek részt vegyenek azon” – nyilatkozta az AFP-nek Csiang Pej-kun, akinek fiát 1989-ben meggyilkolták a katonák a Tienanmen téren, s aki feleségével együtt a mai napig „ellenforradalmi mozgalomként” minősített tüntetések demokratikus mozgalommá nyilvánításáért küzd polgárjogi aktivistaként. Az Egyesült Államokban tanító Vu Kuo-kuang, Csao egykori munkatársa „vezetőjét és a kínai nép reménységét” siratja – idézte a francia hírügynökség.
Az 1919-ben született politikus polgári gyökerekkel rendelkezett: földbirtokos család tagjaként csatlakozott a kínai kommunista mozgalomhoz. Már 1949-ben reformokat kezdeményezett: a mezőgazdaságban elért sikereit egészen a kriptokommunista visszarendeződésig, az országnak felmérhetetlen anyagi és erkölcsi károkat okozó úgynevezett „kulturális forradalomig” (1967) tudta kamatoztatni. A terrorcsapatokként garázdálkodó vörösgárdisták ekkor őt is bántalmazták, „szégyenmenetbe” állítva kellett vonulnia. Csao újbóli fölemelkedését Szecsuan felvirágoztatása alapozta meg: az életidegen és káros marxista gazdálkodás helyett a piacgazdasághoz közelítő reformok fényes eredményeket hoztak a tartományban a 70-es, 80-as években. Csao Ce-jang reformjai alapozták meg a kommunista egypártrendszer keretei között megvalósított gazdasági nyitást, ez a reform tette lehetővé Kína gazdaságának jelen pillanatig tartó növekedését. A kommunista párt politikai bizottságának tagjaként, majd miniszterelnök-helyettesként tárgyalásokat folytatott a nyugati államokkal, sőt ellátogatott az Egyesült Államokba és Franciaországba. Az óvatos nyitás híveként a kínai gazdasági reformok mellett a politikai reformok bevezetését sem tartotta volna lehetetlennek, ám a párt szélsőbaloldali körei és a hadsereg a visszarendeződés mellett döntött 1989-ben. A történelem különös fintora, hogy a pekingi tömegmészárlás ellenére Kínával gátlástalanul, az elemi emberi jogokkal kapcsolatos követeléseket sutba dobva az Egyesült Államok, majd a többi fejlett piacgazdaság is kihasználta a diktatúra és a szabad szakszervezetek hiánya miatt is olcsó és kiszolgáltatott kínai munkaerőt. Így a világ feldolgozóiparának jelentős része a kommunista államba került – épp azon reformoknak köszönhetően, melyeket az élete utolsó 15 évét háziőrizetben és a nyilvánosságtól való teljes elszigeteltségben élő Csao Ce-jang indított el.
| 1989 késő tavasza a bolsevik rezsimek összeomlásának időszaka volt: a magyar és lengyel reformfolyamatok mellett egyértelmű volt, hogy változások, sőt a végső összeomlás elé néznek a Szovjetunió által megszállt országokra erőszakolt szocialista rendszerek, elemzők a szovjetállam széthullását is megjósolták. Ebben a légkörben tűzték ki a változásokat sürgető követeléseiket a kínai diákok, akiknek csoportjaihoz egyre nagyobb tömegek csatlakoztak. Számuk idővel elérte a 200 ezret, a mellettük utcára vonuló pekingiek tüntetése idején az egymillió főt is. A diákok követelései egybeestek a szocialista blokk ellenzéki erőinek céljaival: demokratikus változásokat sürgettek. Május 31-én gipszből felállították a Demokrácia Szobrát, amely bátran szembenézett a Kína gazdasági tönkretételéért és tömegek bebörtönzéséért felelős Mao szobrával, június 3-án szabad szakszervezet alakult meg Kínában. A június 4-én kezdődő megtorlások során több száz, más források szerint több ezer embert gyilkoltak le a Tienanmen-téren és környékén. Nem tömegoszlatásra került sor, hanem tömeggyilkosságra: a könnygázzal elkábított emberekre géppisztollyal lőttek, majd sokak az előgördülő tankok lánctalpai alatt haltak meg. Pekingben két napig szabályos utcai harcok dúltak. A frissen helyszínre vezényelt belső-mongóliai 27. hadsereg katonái ugyanis harcba keveredtek a május 20-án Pekingbe vezényelt 38. hadsereg alakulatával, akik megtagadták a tűzparancsot. Míg a nemzetközi sajtót bejárta a tankoszlop útját halálmegvető bátorsággal elálló, egy szál nejlonzacskós ember fotója, a mai napig keveset tudunk az országon végigsöpört tüntetéshullámról és a június második felében megkezdődött kivégzések, megtorlások áldozatairól. |
