– Én már az elnökválasztást megelőző kampányban megmondtam, hogy egyértelmű Vlagyimir Putyin győzelme, ám az is egyértelmű volt, hogy más választási lehetősége szinte nem is maradt az ország lakosságának. Nagy hiba, hogy Putyin arra használja fel a második négy évét, hogy erősítse személyes hatalmát – nyilatkozta a Nezaviszimaja Gazetanak Mihail Gorbacsov, aki a Szovjet Kommunista Párt utolsó főtitkára volt, ám később kivívta a Nyugat elismerését. Szerinte Putyin az első mandátumszerzésnél stabilizálta a gazdaságot, volt néhány kedvező szociális lépése, ám arra számított, hogy az elkövetkező „elnökösködése” során továbbviszi ezeket a kedvező lépéseket, az emberek jólétének megteremtése érdekében. – Itt kezdődik a demokrácia, és ez az ami engem manapság nyugtalanít. Kész vagyok arra, hogy elmondjam ezeket a kifogásokat az államfőnek. Az emberek nem ezt várják, ami manapság folyik az államban. Meddig lehet még ilyen állapotok között tartani a lakosságot? Észre kellene venni, hogy az országban tüntetnek a nyugdíjasok, és kilátástalanság uralkodik az embereken – mondta.
– A fehér házban megforduló ismerőseim szerint ott nincs kivel együttműködni, együtt dolgozni. Mindenki arra vár, hogy mikor dobják ki őket, és nem tudják mit tegyenek ez ellen. Ha ez így folytatódik, nagyon kiéleződhet a helyzet. Mostanában több kedvezőtlen törvényt hoztak az illetékesek, ami rendkívül elkeserítő – közölte.
Amit a Szovjetunió egykori elnöke a legfelháborítóbbnak talál, az mégis az, hogy az illetékesek az alkotmányból ki akarják venni az ingyenes oktatásra és egészségügyi ellátásra vonatkozó részt. Mint mondta: ezt nem engedhetik meg, hiszen ez is hozzátartozik a demokráciához. Az átlagfizetés alacsony, és hazugságokon alapulnak azok a felmérések, amelyek szerint Oroszországban ma kevés a szegény ember, s mindezt cinikusan, az emberek tisztelete nélkül hozzák nyilvánosságra. Felmerül a kérdés: hol van itt a jóléti állam? Bár az illetékesek a nyugati mintákra hivatkoznak, de akkor miért nem adnak az ottanihoz hasonló béreket is? Putyinnak rosszak a makrogazdasági tanácsadói, hiszen az államháztartás csak akkor emelkedik, ha a gazdaság fejlődik. Szükség van új munkahelyekre, a kis- és középvállalkozásokra, ám hol van mindez? Szinte semmi sem történik ezen a területen sem. Az elnöknek van egy programja, amit véghez kellene vinnie. Szükség van a tiszteletre, a demokráciára, egy nyitott országra. Nem szabad félni, hiszen nincs mitől. Az embereknek nem szabad félniük az államtól, mert éppenhogy elmúlt ez az érzés, úgy tűnik, újra itt van közöttünk.
– A világban sokféle politikus létezik, de úgy tűnik, hogy nálunk mindig a szélsőséges emberek kerülnek hatalomra: hol a radikális bal-, hol a radikális jobboldal hívei. Egy régi barátom azt kérdezte tőlem: nem éledhet-e újra a sztálinizmushoz hasonló totalitárius rendszer Oroszországban? Szerintem nem. Még mindig támogatom Putyint, de el kell mondanom neki a kifogásaimat. A helyzet ellenére optimista vagyok, bár ezekről az emberekről azt tartják, hogy felelőtlenek. A felsorolt dolgok nem csak Oroszországban vannak napirenden, és mindenre van megoldás, nem kell pánikba esni – olvasható a politikus nyilatkozatában.
Gorbacsov: Még mindig támogatom Putyint
Nagy hiba, hogy Putyin arra használja fel a második négy évét, hogy erősítse személyes hatalmát – közölte Mihail Gorbacsov. A Szovjetunió egykori elnöke egyre többször jelenti ki interjúiban, hogy a jelenlegi vezetés felelőtlen és igazságtalan, s több szempontból veszélyeztetve látja a demokráciát.
2005. 02. 18. 13:31
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!