Éjszakánként, a csütörtökre virradó éjjelen már a hetedik alkalommal, rendre a feje tetejére áll a világ Párizs több külvárosi negyedében s immár több megyében, így a fővároshoz közeli vidékeken fekvő Seine-Saint-Denisben és Seine-et-Marne-ban is.
Mintha előre megtervezett forgatókönyv szerint történne minden, a többnyire arab és néger legális, illetve illegális bevándorlók lakta negyedek fiataljai az utcára özönlenek, ahol autókat gyújtanak fel, kirakatokat zúznak be, buszmegállókat rongálnak meg, és rendre összecsapnak a kivezényelt rendőrséggel. Számuk általában néhány száz főre tehető, ám a jelenségszerűen ismétlődő, gombamód szaporodó összecsapások riadalmat keltenek a lakosság soraiban. A kérdés az, hogy eszkalálódik-e a két fiatal halála által kiváltott etnikai konfliktus, illetve hogy a hatóságok kézben tartják-e a helyzetet.
A zavargások akkor törtek ki, amikor két fiatalt – akik nevük alapján arab származásúak lehettek – üldözőbe vettek egy betöréses ügy kapcsán a rendőrök az afrikai bevándorlók által lakott Clichy-sous-Bois-ban. A fiatalok, akikhez egy ismerősük is csatlakozott, bemásztak egy trafóházba a rendőrök elől menekülve, s ott kettejüket – egy 14 és egy 16 éves fiút – halálos áramütés ért. A haláleset miatt felháborodott, főleg bevándorlókból álló tömeg először Clichy-sous-Bois-ban, majd a következő éjszakákon más negyedekben is dúlt-pusztított az éjjeli órákban.
Hogy írja a szótár?
Racaille. Ez a szó, mely azt jelenti: csőcselék, váltotta ki a baloldali és a liberális sajtó, sőt több jobboldali véleményformáló, köztük egy kormánytag haragját. Így nevezte ugyanis Nicolas Sarkozy belügyminiszter a tetemes károkat okozó (egy alkalommal 62 autót felgyújtó) tömeget. Eltakarítjuk ezt a csőcseléket, s rendet teremtünk, akár a csendőrség s a különleges rendőri alakulatok segítségével – ígérte Sarkozy a zavargások által megfélemlített, gyors intézkedést követelő lakosságnak.
Szavai komoly visszatetszést váltottak ki a francia sajtóban: nemcsak a radikálisan baloldali-liberális Liberation és a szocialistákhoz közel álló világlap, a Le Monde ment neki a jobboldal „erős emberének”. A magyar származású politikusra saját minisztertársa, Azouz Begag esélyegyenlőségi miniszter is rátámadott.
„Nem kellene azt mondani a fiatalokra, hogy csőcselék, nem kellene azt mondani a fiataloknak, hogy leverik őket, és rájuk küldik a rendőrséget. A megnyugtatás szándékával kellene eljárni” – fogalmazott Begag, aki a sajtó képviselői előtt kisebb etimológiai elemzést tartott egy népszerű értelmező szótár segítségével a „csőcselék” szóról. (A Frankfurter Allgemeine Zeitung külön cikket szentelt Azouz Begagnak, melyből kiderül: sokgyermekes algériai család gyermekeként nőtt fel Lyonoban. Az író-szociológus, akire a jobboldal politikusai közül elsőként Jacques Chirac köztársasági elnök figyelt föl, regényt is írt az elővárosi negyedek életéről – a szerk.)
Gyökeresen eltér kollégája értékelésétől Sarkozy álláspontja, aki viszont úgy érzi: már évtizedekkel korábban határozott kézzel kellett volna fellépnie a francia kormányoknak.
Harminc évig hagytuk, hogy súlyosbodjon a helyzet egyes városnegyedekben, harminc évig! – kiáltott fel Sarkozy a zavargások egyik helyszínén, amikor a kormányzatot képviselő hivatalba, a helyi prefektúrára látogatott. A belügyminiszter többször is aláhúzta: azt szeretné, ha az emberek nyugalomban élhetnének. Szavai valószínűleg megerősítették azokat, akik vétlen elszenvedői a zavargásoknak, ám ellenérzéseket válthattak ki az érintettek köreiben: az áldozatok szülei Sarkozy megkeresésére kijelentették, hogy nem akarnak találkozni a belügyminiszterrel.
Az idegen szép, a hatalom is az
A főleg éjszakánként, rendszerint a bevándorlók lakta külvárosi negyedekben kiújuló összecsapásokat minden politikai irányzat a maga szájíze szerint elemzi: a szélsőjobboldali Front National elnöke, Le Pen egynesen arról beszél, hogy „idegen hordák támadták meg Franciaországot”.
Az „idegenek”, a mintegy 3 millió észak-afrikai származású, nagy gyermekszámmal egyre növekvő lélekszámú bevándorlók táborának kérdése vízválasztó a francia belpolitikában. A bevándorlók igen tekintélyes rétege eleve úgy él az országban, hogy semmiféle „papírral” nem rendelkezik, legalábbis olyannal, amely feljogosítaná arra, hogy például lejárt tartózkodási engedélye ellenére az országban tartózkodjon. Helyzetük rendezésére, s az illegális bevándorlók kiebrudalására több kísérletet tettek a jobboldali kormányok az elmúlt másfél évtizedben, míg a baloldali kormányzatok általában toleránsabb idegenrendészeti politikát folytatnak.
A Szocialista Párt „a teljes felelősséget” a kormányra hárítja, amely olajat öntött a tűzre. A baloldal álláspontját híven tükrözi a Kommunista Párt lapja, a L'Humanité, amely „piromán tűzoltónak” nevezte Sarkozyt.
A bevándorlók elleni fellépéseket épp úgy trójai falónak használta már nem egyszer a jelenleg ellenzékben levő Szocialista Párt, mint a Maastrichtban elvállalt uniós költségvetési normák betartatását, mindkét esetben szociális érzéketlenséggel vádolva a kormányt. A 90-es évek közepén az „idegenekkel” szolidaritást vállaló tömegtüntetések és látványos sajtóhadjárat előzte meg a jobboldali kormányzat, a Jospin-kabinet látványos bukását. A 2000-es évek elején a Szocialista Párt népszerűsége lehanyatlott, az elmúlt esztendőkben mind a kormányfői szék kicsúszott alóluk, mind köztársasági elnöki ambícióik kútba hullottak. Az etnikai természetű zavargások most ismét a baloldal malmára hajthatják a vizet: Francois Hollande pártelnök máris felelőtlenséggel vádolta a kormányt.
Kiszivárgott hangfelvételek: Magyar Péter a politikai vezetésre teljesen alkalmatlan