Égő autók, külvárosi erőszak és vandalizmus: Párizsban fiatal bevándorlók a barikádokon, fortyognak a brit és holland gettók. A békés multikulti-együttélés álma kipukkadt – írja a Der Spiegel baloldali hírmagazin Lázadás Euróbiában című elemzésében.
Claude Dilain szocialista politikus tíz éve Clichy-sous-Bois, egy többségében bevándorlók lakta észak-keleti városka polgármestere. Többek között azért is számít a település „lőporos hordónak”, mert itt már nem teljesen működnek a jóléti állam „kunsztjai” – írja a lap. Hozzáteszik: Dilain mindent megtett, amit az integráció érdekében a szakértők javasoltak. Ingyenes focikurzusokat indított, a fiatalok hangadóit közvetítőkké nevezte ki, s gondoskodott arról, hogy működjön a szemétszállítás. Clichy-sous-Bois szinte csak iskolákból, anya-gyermek központokból, szociális irodákból és parkokból áll, s van egy középiskolája is. A városi könyvtárban éppen egy cikkírói pályázat zajlik „Messziről jövök, szeretem az országomat” címmel. Claude Dilain mindent helyesen tett, és most úgy tűnik, ez sem elég. A városban a biztonsági erők számára az új, városi gerillatechnikával harcoló fiatalok kézrekerítése nehéz feladatot jelent, a lázongás méreteihez képest kevés az őrizetbe vételek száma, még kevesebb a meghozott ítélet.
Mostanra kiderült, hogy az integráció, mely a francia forradalom óta a különböző égtájak felől érkező bevándorlókat teljes értékű városlakókká kívánta tenni, csődbe jutott. A Maghrebből és Fekete-Afrikából érkezett bevándorlók leszármazottai vonulnak a barikádokra. Most éppen ünnep van, a Ramadan böjtjének a vége, ami a napot még hosszabbá teszi. Lázadnak minden ellen, ami az államra emlékeztet. Senkivel sem állnak szóba a lázadók, még a szüleikkel és tanáraikkal sem, nem is szólva a hatóságokról – áll az elemzésben.
A francia társadalmon belül ma az etnikai és vallási választóvonalak egybeesnek a kulturális árkokkal – fűzik hozzá. A köztársasági ideál – mely a nemzetből a származásra és vallási eredetre tekintet nélküli akaratközösséget konstruált – egyre inkább visszavonulóban van az egymás mellett élő közösségekkel szemben, ahol e közösségek megőrzik az identitásukat, és autonóm szabályaik szerint élnek. Ebben az összefüggésben nyilvánvalóvá válik, hogy illúzió volt a republikánus öntudat egyik alappillére, az állam és egyház szigorú elválasztása. Ugyan nem a dzsihád mozgatja a városi gerillákat, de iszlám identitásuk egyik elválaszthatatlan eleme vallásuk, amely erősíti összetartozásukat, a legitimitás látszatát adja cselekedeteiknek, és megadja számukra az elhatárolódás lehetőségét a „franciáktól”.
Szorongva ismerték fel a biztonsági erők az önjelölt iszlám békefenntartók megjelenésében egy muzulmán rendfenntartó erő, sőt akár egy milícia magját. „A lázongások logikája” szerint egész városrészek önállósodnak, ahol már a saját törvény az uralkodó, és ahova az államnak már nincs bebocsátása, ha nem kívánja, hogy ellenségesen fogadják – nyilatkozta egy rendőrtiszt.
25 éve léteznek Franciaországban különleges programok, tervek a problémás övezetek számára. Ennek ellenére rendszeresen lángolnak a szemetes konténerek Párizsban, Lyonban, Strssburgban vagy Marseille-ban. Január óta 70 ezer gyújtogatást, illetve bandák által elkövetett erőszakos bűncselekményt tartanak nyilván. Hozzá kell tenni: általában a szegények autói égnek – írja a lap. Franciaországban ötmillió muzulmán él. Ez a legmagasabb szám az EU-n belül, de mivel népszámlálásokon nem kérdezik a vallást, ez csak becslés. Ők is kirekesztettnek érzik magukat, miként a több millió, az egykori gyarmatokról Európába érkezett bevándorló, akik közül sokan munkanélküliek. Az elővárosi gettókban élnek, mert jobb szállásra nem futja. Most ezek a gettók hadszíntérré változnak, ami azt mutatja, hogy a bevándorlók önkéntes alkalmazkodása a számukra idegen környezethez nem más, mint jámbor óhaj, bukott koncepció.
Birmingham térségében, mely Anglia második legnagyobb városa, közel egymillió ember él, harmaduk színesbőrű – olvasható a Der Spiegelben. Ott a következő tíz évben a statisztikusok szerint a bennszülöttek kisebbségbe kerülhetnek, ugyanúgy, mint Amszterdamban, ahol több mint 150 népcsoport él.
„Eurabiának” nevezik az Egyesült Államokban ezt az új Európát, mert az egykori keresztény Európára egyre jobban rányomja kulturális és politikai bélyegét az arábiai iszlám. Minden tizedik holland külföldön született, a franciaországi muzulmánoknak pedig már a párizsi Disneylandben is van imatermük.
Tipikus brit gettó a birminghami Lozells kerület, ahol 30 ezren élnek, a lakosok fele ázsiai, 20 százaléka karibi születésű. A 22 százalékos munkanélküliség majd háromszorosa a birminghami átlagnak. „Itt az embereknek azokért a morzsákért kell verekedniük, melyek lehullanak a gazdagok asztaláról” – nyilatkozta a fekete püspök, Joe Aldred. Különösen erőszakosak azok az utcai bandák, mint például a Muslim Birmingham Panthers vagy a Burger Bar Boys, melyeket eredetileg a rasszista támadások elhárítására hoztak létre a helyiek. Időközben ezek bűnszövetkezetekké alakultak. Olyan gettók jöttek létre, mint Chicagóban vagy Miamiban – mondják a szakértők –, ahol a gyűlölet és az erőszak a más bőrszínű, és egy kicsit nagyobb televízióval rendelkező szomszéd ellen irányul, s nem a „hitetlen nyugat ellen”.
Nagy-Britanniában sem kell sok ahhoz, hogy robbanjon a lefojtott erőszak. A legsúlyosabb összecsapásokat, melyben ketten meghaltak és húszan megsebesültek, egy kósza pletyka robbantotta ki, miszerint Ajaib Hussein, egy kozmetikai üzlethálózat sikeres tulajdonosa egy 14 éves jamaikai lányt bolti lopáson tetten ért, majd 25 ismerősével és alkalmazottjával megerőszakolta. Ugyanakkor mindmáig nincs erre bizonyíték, sőt az állítólagos áldozat sem került elő. Mégis egy ködös gyanú elég volt – mint hogy később Clichy-sous-Bois-ban is –, hogy az elmúlt 20 év legsúlyosabb etnikai összecsapásai robbanjanak ki a karibi és az ázsiai közösség között.
A fehérek, a bennszülöttek eközben „alvajáró módjára” botorkálnak egy teljesen bizonytalan jövő felé – figyelmeztet Trevor Phillips, az állami Faji Egyenlőségi Bizottság vezetője. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a fehér britek 95 százalékának kizárólag fehér barátai vannak, a színesek 37 százaléka szintén nem ápol másokkal kapcsolatot, s ez a trend csak erősödik, különösen a fiatalok körében. Az olyan negyedekben, mint Lozells csak minden tizenötödik gyermeknek sikerül a felemelkedés.
A korábban az integráció példájaként emlegetett Hollandiában a muzulmánok 60 százaléka magát először marokkóiként vagy törökként definiálja, büszke saját értékeire és normáira, saját közösségében keres védelmet és támogatást. Így keletkeznek a párhuzamos világok. A „hollandokról” mint ellenségeikről beszélgetnek. Egyre terjednek a korániskolák, mind gyakrabban tűnnek fel az utcákon fejkendős lányok, asszonyok. Egyre durvább a csoportok közötti hangvétel, ha muzulmánok és bennszülöttek vesznek össze egy amsterdami bevásárlóközpontban.
Politikusok pártállástól függetlenül az újságírók és ügyvédek mind gyakrabban kapnak életveszélyes fenyegetéseket. Amsterdam polgármestere, Job Cohen, akit a Time a megbékélést hirdető politikája miatt az év „európai hősévé” választott, ma már testőrökkel közlekedik. A nagyvárosok problémás övezeteibe pedig egyre gyakrabban szerelnek fel kamerákat.
– Túl puhák voltunk – nyilatkozza Rita Verdonk. A bevándorlási miniszterasszony a kemény kéz politikájának híve. Egyre határozottabban toloncoltatja ki az országból a menedékjogkérőket, olyanokat is, akiket eddig megtűrtek, és olyanokat is, akiknek a gyerekeik már iskolába járnak.
Der Spiegel (spiegel.de)
origo.hu
Menczer Tamás: Rendkívül súlyos a háborús helyzet!
