Az 1999 óta húzódó ügyben 2004. május 6-án szabta ki a halálos ítéleteket egy líbiai bíróság, mert bizonyítottnak látta, hogy az ápolónők és az orvos vérátömlesztés során szándékosan fertőztek meg AIDS-vírussal 426 líbiai gyermeket, akik közül ötvenegyen életüket vesztették.
Bolgár és más európai illetékesek úgy vélekedtek: a líbiai hatóságok koholták a vádakat, hogy elleplezzék azokat a siralmas higiéniai viszonyokat, amelyek miatt a gyerekek megfertőződtek.
A fellebbviteli ítélet előtt Bulgária és az Európai Unió megállapodott Líbiával, hogy nemzetközi alapot hoznak létre a Bengáziban HIV-vírussal fertőzött gyerekek családjainak megsegítésére.
Líbiai tisztségviselők korábban azt javasolták Bulgáriának, hogy fizessen kompenzációt a családoknak, cserében a vádlottak életének megkíméléséért, ám Bulgária ezt elutasította, mivel ezzel közvetve elismerné az ápolónők bűnösségét.
A bolgár kormány üdvözölte a líbiai legfelsőbb bíróság ítéletét. A bolgár külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy az újratárgyalás elrendelése annak elismerését jelenti, hogy a perben súlyosan vétettek az eljárási szabályok ellen.
Érvénytelenítették a bolgár ápolónők halálos ítéletét Tripoliban
Perújrafelvételt rendelt el a líbiai gyermekek AIDS-fertőzésének ügyében a tripoli legfelsőbb bíróság, mely egyúttal érvénytelenítette az öt bolgár ápolónőre és egy palesztin orvosra kiszabott halálos ítéletet – adta hírül az Info Rádió.
2005. 12. 25. 13:22
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!