Saront, aki „gyengeség nélkül” képviselte azt az álláspontot, hogy a biztonság előbbre való a békénél, Rocard két politikussal hasonlítja össze cikkében: a katonai diktatúra utáni első brazil elnökkel, José Sarneyjal és a magyar forradalom vérbe fojtása után hatalomra került Kádárral.
Sarneynek 1985-ben, a katonai diktatúra bukása után egyértelműen csak díszletszerepet játszottak: ő volt a katonák jelöltje, míg az egyértelmű győztes, a biztos befutó a demokraták fáradhatatlan harcosa, a hajlott korú Tancredo Neves volt. Az elnökválasztást Neves megnyerte, majd két nap múlva meghalt. Pánik tört ki Brazíliában, ahol a nép végül az alkotmányos forma mellett döntött: a törvények értelmében José Sarney tölthette be az igen széles hatalmi jogkörökkel járó elnöki posztot. Az alkotmányt meghatározó törvényeket már amúggy is megalkották, a demokrácia erői határozták meg az ország történéseit: Sarney alávetette magát a folyamatnak, s Brazília máig demokratikus ország – írja Rocard, aki a 70-es, 80-as években a modern francia baloldal programalkotójaként volt közismert.
A második példa keményebb leckét ad, mint az első – folytatja a jelenleg hazáját az Európai Parlament szocialista frakciójában képviselő Rocard. Forradalom Budapesten, 1956-ban. Egy magyar kommunista vezető, aki pillanatnyilag nem tartozik a vezetéshez, szolidáris a felkelőkkel. Kádár János elsőként ismeri fel, hogy a szovjetek nem fognak engedni és kíméletlenek lesznek. A szovjetek által hatalomra juttatva elvégzi a piszkos munkát: letartóztatja, deportálja majd agyonlöveti elődjét, Nagy Imrét, így elnyeri bizalmukat. Százakat végeztet ki, majd harmindc éven keresztül kormányoz – írja Rocard, méltatva a „haladó” Kádár ez időszakban bevezetett reformjait, melyekkel „a legmesszebb ment a szovjet világban”. „Kádár gyilkosából és a szovjetek cinkosából” a „népét meghallgató vezető” képe alakult ki róla harmincéves hatalma alatt – írja Rocard.
origo.hu
Magyar Péter legocsmányabb kijelentései - ez Brüsszel emberének valódi arca
