Tegnap Bukarestbe és Szófiába látogatott el az Európai Bizottság elnöke és kísérete. Az ösztönző jellegű látogatásra az után került sor, hogy az Európai Bizottsága a héten októberre halasztotta Bulgária és Románia európai uniós csatlakozási időpontjáról szóló döntését.
A Bukarestbe érkező José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke és Olli Rehn bővítési főbiztos, hangsúlyozták, hogy értékelik az eddig végzett munkát, de vannak még hiányosságok. Mindketten bírálták a román szenátusban, illetve a képviselőházban zajló munkát, és szorgalmazták, hogy a kisebbségek jogállásáról szóló törvény mielőbbi meghozatalát.
Barroso beszédében nem elsősorban a figyelmeztető piros zászlóval jelölt négy teendőről, az agrártámogatási rendszer kiépítéséről, vagy az áfabegyűjtés számítógépes nyilvántartásáról beszélt, hanem az igazságügyi reformot és a korrupció elleni harc folytatásának szükségességét hangsúlyozta, bár ezeken a területeken az országjelentés haladást állapított meg. Jose Manuel Barroso Bulgária és Románia csatlakozási időpontjával kapcsolatban elmondta: külön-külön értékelik majd a két ország teljesítményét ősszel, de a cél az, hogy egyszerre vegyék fel őket az Európai Unióba.
Barroso délután Szófiába utazott, ahol szintén a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcot emelte ki beszédében. Az Európai Bizottság elnöke a bolgár fővárosban azt javasolta vendéglátóinak, fogják föl úgy, hogy az előző napi jelentés „ösztönző” a belépés feltételeinek gyors teljesítéséhez.
hirado.hu, AFP
Bukarest és Szófia vegye figyelembe az EU ajánlásait
A kisebbségek jogállásáról szóló törvény mielőbbi romániai elfogadását sürgeti Jose Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke tegnap ösztönző jellegű látogatást tett Bukarestben, majd Szófiában, ahol azt kérte a két ország vezetőitől,vegyék figyelembe Brüsszel ajánlásait, hogy már 2007 január elsejétől az Európai Unió tagjává válhassanak. • Néppárti EP-képviselők levele
2006. 05. 18. 9:10
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!