Megnyílnak a bolgár kommunista titkosszolgálat archívumai

Tizenhét évvel a kommunizmus bukása után, az Európai Unióhoz a jövő év január 1-jén csatlakozó Bulgária úgy döntött: a titkosszolgálatok archívumainak megnyitásával fölfedi elitjének múltját. Kedden Szófiában a parlament megszavazta azt a törvényt, mely lehetővé teszi, hogy a kommunista diktatúra korszakában titkosított akták szinte mindegyikét hozzáférhetővé tegyék.

MNO
2006. 12. 07. 13:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kivételt csak azok a katonai és civil középkáderek képeznek, akiket eleve megfosztottak posztjuktól a kommunizmus bukása idején. A törvény nem határoz meg konzekvenciákat az érintett személyek esetében: a nevek közzétételét „erkölcsi aktusként” jellemzi a törvény.

A dossziék most először lesznek hozzáférhetőek az újságírók és kutatók részére. Elképzelhető, hogy a közeljövőben többet tudunk meg például Georgi Markov, a BBC bolgár adásvezetője rejtélyes haláláról. Markovot 1978-ban Londonban gyilkolták meg egy mérgezett hegyű esernyővel, mely „a bolgár esernyő” néven került be a köztudatba. Bulgária kommunista titkosrendőrsége, az azóta megszüntett Darzsavna Szigurnoszty a hidegháború egyik leghírhedtebb kémhálózatával rendelkezett. A nyugati sajtó egyértelműen a szervezetet sejtette a gyilkosság mögött.

Az archívumok megnyitása fényt deríthet a II. János Pál pápa ellen 1981-ben, Rómában elkövetett merénylet körülményeire is.

Számos, 1989 vezető posztot betöltő és véleményformáló személyiséget érint a törvény.

Az elfogadott jogszabály a titkosügynökök és a katonai elhárítás 1991. július 16-ig aktív tagjaiank közzétételét is lehetővé teszi: ezen a napon oszlatták fel a kommunista bolgár titkoszszolgálatokat.

forrás: AFP

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.