A The Observerhez, a legnagyobb vasárnapi baloldali laphoz olyan levelek tömege jutott el magas rangú katonai forrásoktól, amelyekben az Irakban és Afganisztánban megsebesült brit katonák sokszor elborzasztó kezelési körülményeiről számolnak be a sérültek hozzátartozói.
A visszatérő panaszok közé tartozik, hogy a műtéten átesett katonák nem kapnak fájdalomcsillapítót, mert kifogytak az adott kórház készletei. Az egyik február végén kelt levél szerint egy sérült katona műtétje este 8 órakor ért véget, ám a fájdalomcsillapításért felelős kórházi személyzet csak reggel 9 és délután 5 óra között van szolgálatban, és a frissen operált katona csak másnap délelőtt fél 11-kor kapta meg az első adag fájdalomcsillapítót.
Egy másik, részletesen ismertetett eset az Irakban megsérült legfiatalabb brit katonáé, a 18 éves Jamie Cooperé, akinek gyomrát még tavaly novemberben, Bászrában hasította fel egy gránátrepesz, és akit azóta a háborús sérültek kezelésére kijelölt egyik állami kórházban, a birminghamiben kezelnek.
A fiatal katona széklete egy külön zacskóba ürül, azonban a szülők kétségbeesett levele szerint ezt az ápolószemélyzet többször is elfelejtette cserélni, ezért előfordult, hogy Cooper egész éjjel saját székletében feküdt.
A The Observer felidézi, hogy a védelmi minisztériumi finanszírozás megvonása miatt három hét múlva zárják be az utolsó brit katonai kórházat, jóllehet tíz éve még nyolc, az első világháború idején pedig húsz szakosított katonai gyógyintézmény működött Nagy-Britanniában.
A The Sunday Times vasárnapi beszámolója szerint a súlyos harctéri traumával hazatérők sem járnak sokkal jobban. Jóllehet az ilyen tünetekkel jelentkező katonáknak a kormány előírásai szerint elsőbbséget kell biztosítani, a kezelést kérőket rendre az állami közegészségügy (NHS) várólistájára veszik fel, és a probléma jellegétől függően másfél, de akár négy évig is várniuk kell, mire sorra kerülnek. Sokszor pedig azt közlik velük, hogy fizetniük kell a pszichológiai ellátásért.
A beszámoló szerint az Irakból és Afganisztánból súlyos stresszel hazatért és leszerelt veteránok közül többen munkanélküliként, sőt hajléktalanként, állami segítség nélkül tengődnek.
A The Sunday Telegraph értesülése szerint az iraki háború kezdete, 2003 óta több mint kétezer brit katona tért vissza harctéri stressz okozta tartós elmekórtani problémákkal.
Alig néhány héttel ezelőtt járták be a világsajtót a hírek arról, hogy az amerikai hadsereg mintakórházának tartott washingtoni Walter Reed klinikán milyen áldatlan körülmények között kezelik a sérülteket. George Bush elnök országos vizsgálatot rendelt el a botrány kipattanása után.
(stop.hu)
Megalázó módon bánnak a sebesült brit katonákkal
Néhány héttel az amerikai hadsereg háborús sérültjeinek ellátási körülményei körüli botrány után hasonló ügy kezd kibontakozni Nagy-Britanniában is, ahol több vasárnapi lap beszámolója szerint sok sérült iraki és afganisztáni veteránnal megalázó módon, vagy éppen sehogy sem bánik az állami egészségügy.
2007. 03. 11. 16:43
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!