A tiltakozó jegyzék szerint Bulgária ezzel megszegte a két ország között 1984-ben kötött kiadatási egyezményt. Líbiai érvelés szerint az egyezménynek nincs olyan pontja, amely kilátásba helyezi a kegyelem gyakorlásának a lehetőségét.
A nap folyamán a HIV-fertőzött líbiai gyermekek családjai az egészségügyi dolgozók újbóli letartóztatását követelték. Közleményük szerint az Interpolnak kellene újra letartóztatnia a gyermekek szándékos megfertőzésével vádolt ápolónőket és a bolgár állampolgársághoz jutott palesztin orvost, és az elítélteknek le kellene tölteniük életfogytig tartó börtönbüntetésüket, amellyel a halálos ítélet megváltoztatása után sújtották őket.
A családok úgy vélik: a gyermekek megfertőzése része a muzulmán világ, ezen belül a Líbia aláásására irányuló nyugati törekvéseknek, és Georgi Parvanov bolgár elnök kegyelmi intézkedésével semmibe vette a nemzetközi jogot.
(dunatv.hu)
Méltatlankodik Líbia
A líbiai külügyminisztériumba kérették szerda este Bulgária tripoli nagykövetségének az első titkárát, hogy az észak-afrikai ország hivatalosan tiltakozzék amiatt, hogy a bolgár elnök kegyelemben részesítette azt az öt bolgár ápolónőt és egy orvost, akit Líbiában halálra, majd életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek.
2007. 07. 26. 5:46
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!