Lula, a társadalmi mobilitás ékes példája

Az idősödő politikus életének első 35 évéről tavaly nem túl sikeres filmet forgattak, de nem tört le: azzal vigasztalta magát és híveit, hogy az élete sokkal izgalmasabb, mint a film.

A 65 éves egykori szakszervezeti vezető, Luiz Inácio „Lula” da Silva óriási fegyvertényt hajtott végre 2002 végén, amikor a második fordulóban legyőzte José Serrát, Dilma mostani vetélytársát. Az egykori fémesztergályos a negyedik nekifutásra sikerrel járt, és elérte áhított célját, 2003. január elsején az ő nyakába tették az elnöki vállszalagot. Lula könnyek között mondta el első elnöki beszédét. Nem sokan tudják, hogy 1963-ban, inasévei alatt súlyos baleset érte, mert egy hidraulikus prés összeroncsolta bal kezének kisujját, amit amputálni kellett. A cég egyébként nagyvonalúan kárpótolta, 350 ezer cruzeirót fizetett neki.

Az egyik legszegényebb brazil államban, az északkeleti Pernambucóban született Lula azonban hamar kiheverte a csapást, és a diktatúra – 1964–1985 – idején szakszervezeti tevékenységbe kezdett. Gyorsan kiderült, hogy vezetésre termett, karizmatikus személyiség. 1980-ban másokkal együtt megalapította a 2002 óta koalícióban kormányzó Munkáspártot (PT). 1989-ben indult először az elnökválasztásokon, akkor Fernando Collor de Mellótól (1990–1992) szenvedett vereséget, aztán kétszer elődjével, Fernando Henrique Cardosóval (1994–2002) szemben maradt alul. 2002-ben azonban sikerrel járt, mert mérsékelte addig radikális programját, és koalíciót kötött jelenlegi alelnökével, José Alencarral, a sikeres vállalkozóval.

Beiktatása után azonnal hozzálátott programjának megvalósításához, amelynek sarkalatos pontja volt a szegénység felszámolása, a nyugdíjrendszer hiányának csökkentése és a családok támogatása. A középosztályt azzal nyerte meg magának, hogy többek között elismerte az országgal kötött nemzetközi gazdasági és kereskedelmi szerződéseket, és elkötelezte magát az ortodox gazdaságpolitika mellett.

2003 őszén egybekovácsolta gyakorlatilag a fél világot – Argentínát, Dél-Afrikát, Indiát és Kínát – a Világkereskedelmi Szervezet ellen főleg a fejlődő országok érdekeinek túlzott háttérbe szorítása miatt. A gazdaságpolitikai önállóság elérésében nagyon sokat jelentett, amikor 2007 novemberében megtalálták az első ígéretes olajlelőhelyet Sao Paulo és Rio de Janeiro állam közelében, még brazil felségterületű vizek alatt. Lula több brazil lap tudomása szerint így kiáltott fel a hír hallatán: hát mégis brazil a jóisten! A szerencse azóta is jórészt az ő pártján állt, és vezetésével Brazília sorra érte el gazdasági és nemzetközi sikereit. Lula feltett szándéka, hogy hazája bekerül a világ nagy döntéshozó központjaiba – például az ENSZ BT állandó tagjai közé, a valutaalapba, a Világbankba –, hogy részt vegyen átalakításukban. Első brazil elnökként eddig példátlan népszerűségnek örvend, amely nemrég a 80 százalékot is meghaladta.