A görög rendőrség előzőleg kordonnal vette körül az Athén belvárosában lévő magyar diplomáciai képviselet épületét. Mint Kaizinger Tibor konzul, a nagykövetség biztonsági felelőse az MTI-nek telefonon elmondta, kézzel címzett, feladó megjelölése nélkül érkezett vastag borítékról volt szó. Ez külső jegyei alapján beleillett abba a leírásba, amelyet figyelmeztetésként a görög rendőrség, valamint a magyar és a görög külügyminisztérium tett közzé a múlt hét óta athéni nagykövetségeknek és európai vezetőknek küldött levélbombák alapján. Gyanújukat ráadásul fokozta, hogy a kézbesítő a levél átadása után sietősen távozott.
Múlt hétfő óta 13, athéni diplomáciai képviseletnek és európai vezetőknek küldött levélről derült ki, hogy kis mennyiségű robbanóanyagot tartalmaz. A görög hatóságok szerint szélsőbaloldali anarchisták állhatnak a merényletek hátterében. A hatóságok ezért folyamatos kapcsolattartást kértek a követségektől, biztonsági felelőseiket részletesen tájékoztatták, mit tegyenek gyanús csomag érkezése esetén, emellett telefonos forróvonalat is létesítettek a gyors reagálás érdekében.
Kaizinger Tibor elmondta, hogy a nagykövetség hívására gyorsan kiérkező rendőrségi szakértő szintén gyanúsnak találta a csomagot, s ezután a tűzszerészek, a terrorelhárítók, valamint a tűzoltók is kivonultak a helyszínre. A csomagot a tűzszerészek a lépcsőházban ellenőrzött robbantással megsemmisítették, a detonáció nem okozott kárt. A konzul hozzátette még, a csomagról utólag kiderült, hogy iratokat tartalmazó valós küldemény volt, amelyet azonban – tekintettel a levélbombák miatt elrendelt intézkedésekre – meglehetősen gondatlanul címeztek meg.
Tóth József, Magyarország athéni nagykövete múlt kedden azt mondta, nem lehet kizárni, hogy a magyar nagykövetség is kap egy levélbombát, ezért megszigorították a biztonsági intézkedéseket, és folyamatos kapcsolatot tartanak az illetékes görög hatóságokkal. A levélbombákkal összefüggésben múlt hétfőn őrizetbe vett két görög fiatalember ellen terrorizmus gyanújával indult vizsgálat. A görög hatóságok szerint egy szélsőbaloldali anarchista csoport állhat a merényletek hátterében.
Görögországban az elmúlt hónapokban feszültséget okozott és zavargásokat váltott ki, hogy Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyomására kénytelen volt megszorító intézkedéseket bevezetni az ország hitelválságból való kilábalása érdekében.
(MTI)
Nem levélbomba volt a gyanúsnak talált athéni csomag
Csak dokumentumokat tartalmazott az athéni magyar nagykövetségen kedden gyanúsnak talált csomag, nem levélbomba volt – közölte a görög rendőrség, miután a biztonság kedvéért megsemmisítették a csomagot egy ellenőrzött robbantás keretében.• Terrorfenyegetés az athéni magyar nagykövetségen?
2010. 11. 09. 13:01
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!