„Valaki egy sárga festékkel megtöltött zacskót vágott a szoborhoz. Nem tudjuk, ki volt. Feljelentést készülök tenni a rendőrségen” – mondta Jozef Cernek, a Matica Slovenská helyi szervezetének vezetője. A Matica a 3,9 méteres bronz szoborcsoport tulajdonosa. Cernek szerint a szobor megtisztítását a Matica vállalja magára. „A körforgalom a Szlovák Útfelügyelet tulajdona, a szobor a miénk. A festéket oldószerrel valószínűleg el tudjuk távolítani, nem lesznek magas költségeink. A tett miatt azonban szomorú vagyok” – mondta Cernek.
Renáta Cuháková nyitrai kerületi rendőrszóvivő szerint a rendőrség már eljárást indított rongálás és garázdaság miatt. Az ismeretlen tettes a szobron kívül megrongált egy emléktáblát is a Matica székházán. Cernek szerint ezzel 1500 eurós kárt okozott, a szobor megrongálásával körülbelül 500 eurós kár esett. Cernek a Bummnak elmondta, a táblát már több esetben megrongálták, lefújták.
A Matica helyi főnöke nem zárja ki, hogy a rongálás a Dunaj folklórcsoport esti fellépésével függ össze. „Az előadás után Anton Marekkel, Komárom új polgármesterével káposztalevessel kínáljuk meg az előadás nézőit. A rendőrséget fokozott védelemre kértük a rendezvény alatt” – mondta Cernek.
A szoborcsoport 2010 júliusában került át a Matica komáromi székházának homlokzatáról az új körforgalom közepébe. A leleplezésen részt vett Robert Fico akkori kormányfő is.
(bumm.sk)
Leöntötték Cirill és Metód szobrát
Ismeretlen tettes vasárnapra virradó éjszaka sárga festékkel dobta meg a komáromi Cirill és Metód szoborcsoportot.
2010. 12. 19. 14:38
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!