Feszült várakozással ünnepelték az amerikai veteránok San Franciscóban, hogy a washingtoni szenátus megszavazta a homoszexuálisok katonai szolgálatának engedélyezését. „18 évig foglalkoztam ezzel, szemtanúja voltam, hogy véget vetettünk ennek a romboló politikának. Ezek most az öröm könnyei. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek ezen a napon, amelyről mindig is álmodtam. Addig folytatjuk küzdelmünket, amíg minden homoszexuális és leszbikus félelem nélkül teljesítheti szolgálatát” – jelentette ki az egyik nyugalmazott haditengerészeti parancsnok.
Barack Obama elnök az 1993-as törvény eltörlésével egyik kampányígéretét teljesítette. A szintén demokrata Bill Clinton elnöksége alatt hozott, még érvényben lévő jogszabály értelmében a haderő nem kérdezhetett rá hivatalosan a soraiban szolgálók szexuális irányultságára, nekik pedig nem volt kötelező azt felfedni. A bevallottan homoszexuális egyéneket viszont nem veszik állományba, illetve a szolgálatban lévőket leszerelik. Emiatt több mint 13 ezer embert bocsátottak el a hadseregtől.
A szenátus ma bátor és helyes döntést hozott, hogy a képviselőházzal együtt megsemmisítette a „ne kérdezd, ne mondd” törvényt – mondta egy nyugalmazott katonatiszt.
Az újonnan megszavazott jogszabályt a republikánusok azért ellenezték, mert szerintük a homoszexuálisok fegyveres szolgálatának engedélyezése károsan befolyásolhatná a katonák harckészségét. A törvényt jövő héten írja alá Barack Obama.
(HírTV)
Vállalhatják homoszexualitásukat
Nyíltan vállalhatják mostantól homoszexualitásukat az amerikai katonák. A washingtoni szenátus is megszavazta az erről szóló jogszabályt. Az amerikai elnök jövő héten szignózza a törvényt, Barack Obama ezzel egyik kampányígéretét teljesítette.
2010. 12. 19. 15:07
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!