„Reméljük, hogy megnyugszik a helyzet a Koreai-félszigeten, támogatjuk a félsziget atomfegyver-mentesítését, és sürgetjük a hathatalmi tárgyalások gyors újrafelvételét” – idézte a „kedves vezető” szavait a kínai CCTV állami televízió.
Az észak-koreai KCNA hivatalos hírügynökség pénteken első ízben erősítette meg Kim múlt pénteken kezdődött látogatását, találkozását Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnökkel és azt, hogy a két vezető regionális érdeknek minősítette az egész félszigetre kiterjedő denuklearizálást. Ehhez „ki kell küszöbölni az akadályozó tényezőket” – tette hozzá a hírügynökség.
A phenjani vezetés már korábban is hangoztatta, hogy kész folytatni az atomprogramjáról szóló tárgyalásokat és felfüggeszteni atomfegyver-kísérleteit, de Szöul és Washington azt szeretné, ha Phenjan tanúbizonyságát adná annak, hogy komolyan gondolja a leszerelést.
(MTI)
A „kedves vezető” leszerelne
Phenjan a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését és az atomprogramjáról szóló hathatalmi tárgyalások felújítását szorgalmazza – hangoztatta pénteken kínai látogatásáról hazatérve Kim Dzsong Il észak-koreai vezető.
2011. 05. 27. 8:33
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!