Az Aj „felügyelete alá tartozó” Beijing Fake Cultural Development Ltd. a hatóságok kezdeti szakaszban lévő nyomozati eredménye szerint „nagy összegű” adócsalást követett el. Azt is megállapították, hogy könyvelési dokumentumokat semmisítettek meg szándékosan – áll a Hszinhua hírügynökség jelentésében. Ajnak a törvények szerint biztosították, hogy találkozzon a vele élő személyekkel – szólt a rendőrség tájékoztatása.
Aj Vej-vejt április 3-án akadályozták meg abban, hogy elhagyja Pekinget egy Hongkongba tartó repülőgépen, s a repülőtérről ismeretlen helyre vitték. A nemzetközileg ismert avantgárd művész szókimondó ember hírében áll, gyakran bírálta a fennálló rendszert és a hatalmat, s az ellenzékiek védelmére kelt.
Aj tavaly decemberben már megpróbált felszállni egy szöuli gépre azt követően, hogy meghívták Oslóba a börtönbüntetését töltő kínai Nobel-békedíjas Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) díjátadási ünnepségére. Akkor az indoklás az volt, hogy távozása veszélyt jelentene a nemzetbiztonságra.
Az unió is kiállt érte
Áprilisi eltűnését követően a kínai hatóságok napokkal később csak azt közölték, hogy gazdasági bűncselekmény alapos gyanúja miatt folytatnak ellene eljárást. A Kínából küldött médiajelentések állandó szereplőjévé vált Aj mellett széles körben kiállt a nyugati világ, s több ország vezetője, az Európai Unió és Washington is felszólította Pekinget arra, hogy a művészt engedjék szabadon.
A kínai hivatalos válasz szerint Peking a hatósági eljárások során nem tesz kivételt azokkal, akik a Nyugatnak kedvesek, s az ország a belügyeibe való beavatkozásnak minősítette a kormányzati szintű megnyilatkozásokat.
Az 1996-ban elhunyt neves kínai költő, Aj Csing (Ai Qing) 53 éves fia évekkel ezelőtt még jó viszonyt ápolt a kínai vezetéssel, az ország kulturális követének választották, s konzultáns volt a 2008-as pekingi olimpiára épült Madárfészek stadion tervezésében. Őrizetbe vétele előtt nem sokkal bejelentette, hogy bár hazájával nem akar szakítani, Berlinben kívánja létrehozni új művészi bázisát.
A legutóbbi – hétfői – sajtóbeszámolók szerint 43 nap után Ajjal találkozott a felesége, aki egészségesnek látta férjét, s közvetve tudatta, hogy gyógyszereit is rendben megkapja.
(MTI)
Adót csalt a másként gondolkodó?
Bizonyítottnak találta a pekingi rendőrség, hogy Aj Vej-vej (Ai Weiwei), az április eleje óta őrizetben tartott kínai másként gondolkodó, művész vállalkozása adót csalt – közölték Pekingben pénteken.
2011. 05. 20. 17:30
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!