Amerikai konzulátusi gépkocsikra támadtak

Pokolgépes merényletet követtek el pénteken két amerikai konzulátusi gépkocsi ellen az északnyugat-pakisztáni Pesavárban, a helyi tálibok nem sokkal később jelentkeztek a merénylet elkövetőjeként.

MNO
2011. 05. 20. 5:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különböző források szerint egy pakisztáni civil motorkerékpáros meghalt, tíz ember pedig megsebesült, köztük legkevesebb két külföldi. Az iszlámábádi amerikai nagykövetség szóvivője elmondta, hogy a páncélozott autókban utazóknak csak egy része sérült meg, és ők sem súlyosan. Csak az egyik autó rongálódott meg. Magas rangú amerikai tisztségviselő nem utazott a járművekben – tette hozzá. A robbanásban megrongálódtak a közelben lévő épületek.

A pakisztáni tálibok egyik szóvivője a Reuters brit hírügynökséggel telefonon közölte, hogy a mozgalom követte el a merényletet. Ehszanullah Ehszan leszögezte: a NATO összes tagállamának a diplomáciai testülete célpontjuk. A szóvivő kijelentette azt is: folytatják az ilyen jellegű támadásokat, az első számú célpont Pakisztán, a második számú Amerika.

Elemezők emlékeztetnek arra, hogy a pesavari amerikai konzulátust bázisként használták a CIA-ügynökök akcióik megszervezéséhez, így feltételezhetően a május elején egy amerikai kommandó által megölt al-Kaida vezér, Oszama bin Laden rejtekhelyének felderítéséhez is. A pakisztáni tálibok Bin Laden likvidálása után bosszút esküdtek, és májusban megugrott a terrorcselekmények száma az ázsiai országban. Pontosan egy hete nyolcvan embert öltek meg a pakisztáni tálibok egy kettős robbantásban az ország északnyugati részében, és további vérontást helyeztek kilátásba megtorlásul az al-Kaida vezérének megöléséért.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.