Az egykori elnök visszatérhet Hondurasba

Visszatérhet hazájába Manuel Zelaya, a 2009-ben puccsal megdöntött és száműzött hondurasi elnök az utódjával a kolumbiai Cartagenában vasárnap aláírt egyezmény értelmében, amely pontot tehet a közép-amerikai országban csaknem két éve tartó politikai válság végére.

MNO
2011. 05. 23. 9:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Porfirio Lobo hondurasi államfő szerint a megállapodás a nemzeti béke és harmonikus együttélés záloga, és egyúttal utat nyithat Honduras számára ahhoz, hogy visszaléphessen az Amerikai Államok Szervezetébe (AÁSZ), amely az államcsínyt követően, 2009. július 5-én felfüggesztette tagságát. Zelayát a hadsereg 2009. június 28-án letartóztatta, majd száműzetésbe küldte az alkotmánymódosításról tervezett népszavazás körül kirobbant vita nyomán.

A baloldali politikus ugyanis referendumot írt ki arról, hogy hívjanak-e össze alkotmányozó nemzetgyűlést, amely az alaptörvényt megváltoztatva lehetővé tenné, hogy egy elnök ne csak egy cikluson át tölthesse be az államfői posztot, hanem a következő választáson is indulhasson a tisztségért. A népszavazást a parlament, a legfelsőbb bíróság és a legfelsőbb választási bíróság is előre érvénytelennek minősítette.

Zelayát elhurcolása után nem sokkal a parlament megfosztotta tisztségétől, és a 2009 novemberében rendezett elnökválasztáson győztesként kikerült Lobo, a jobboldali Nemzeti Párt jelöltje lépett a helyére, aki a belpolitikai válság rendezését tűzte zászlajára. A „nemzeti megbékélést és a Hondurasi Köztársaság demokratikus rendszerének megszilárdítását” célul kitűző egyezményt a két hondurasi politikus, Juan Manuel Santos kolumbiai elnök és az egészségügyi okokból távol maradt Hugo Chávez venezuelai államfőt helyettesítő Nicolás Maduro külügyminiszter jelenlétében írta alá.

Félelem nélkül

A Santos és Chávez által kidolgozott megállapodás egyebek mellett lehetővé teszi a jelenleg a Dominikai Köztársaságban élő Zelaya biztonságos hazatérését, és garantálja híveinek zavartalan részvételét a politikai életben, továbbá a 2014-ben esedékes elnökválasztáson.

„Örömmel jöttem aláírni a megbékélési egyezményt, amely a hondurasi népnek járó demokráciáért született meg (…) Ne féljünk a demokráciától!” – hangsúlyozta Zelaya. „Térj haza Hondurasba félelem nélkül, mivel ott az a tisztelet fog övezni téged, ami egy volt elnököt megillet” – mondta elődjének Porfirio Lobo a szerződés aláírása után tartott sajtótájékoztatón. Az egykori baloldali államfő várhatóan május 28-án tér vissza otthonába.

A közép-amerikai kormányok közös nyilatkozatban állapították meg, hogy az egyezmény megteremti Honduras újbóli AÁSZ-tagságának feltételeit. José Miguel Insulza, a pánamerikai szervezet főtitkára közleményben jelezte, hogy a tagság mielőbbi helyreállítása érdekében hétfőn bemutatják a dokumentumot az állandó tanácsnak. A cartagenai megállapodás aláírását követően a nicaraguai vezetés – az egyetlen a közép-amerikai térségben, amely nem ismerte el Lobo kormányát – jelezte, hogy helyreállítja Hondurasszal a diplomáciai kapcsolatokat.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.