Gasparovic aggódik

Mély nyugtalanságának adott hangot a szlovák államfő csütörtökön amiatt, hogy a pozsonyi belügyminisztérium és a személyi adatokat védő hivatal képviselőinek „meggondolatlan nyilatkozatai” elbizonytalanították az embereket, és megzavarták a szlovákiai népszámlálás menetét.

MNO
2011. 05. 26. 12:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ivan Gasparovic ezért felszólította az állampolgárokat, hogy ne féljenek kitölteni az adatlapokat, s járuljanak hozzá a népszámlálás sikeréhez. Az elnök hangsúlyozta, hogy az idén nemcsak Szlovákiában, de az egész Európai Unióban is népszámlálást tartanak, s Szlovákiának is hozzá kell járulnia a közös akció sikeréhez. Az elnöki iroda közölte, hogy az államfő és felesége elektronikus úton már kitöltötték és leadták az adatlapokat.

A szlovák belügyminisztérium – személyesen Daniel Lipsic belügyminiszter is – az utóbbi hetekben több ízben azt állította, hogy a népszámlálás nincs jól előkészítve, s ezért az illetékeseket felelősségre kell vonni. Több helyen például máig hiányoznak az adatlapok. Néhány településen hiányzott a magyar, másutt a szlovák nyelvű adatlap.

Az adatvédelmi biztos ugyanakkor a megkérdőjelezte, hogy valóban névtelen-e a cenzus. A hivatal álláspontja szerint az a számkód, amelyet a kitöltött adatlapra kell ragasztani, lehetőséget ad az egyes személyek azonosítására. A hivatal ezért felszólította a számlálóbiztosokat, hogy ne követeljék meg az emberektől ennek a számkódnak a felragasztását a kérdőívekre. A statisztikai hivatal azonnal reagált, és visszautasította az állításokat. Közlése szerint a számkód csak annak biztosítására szolgál, nehogy valaki bármilyen oknál fogva is kétszer töltse ki az adatlapokat. A hivatal hangsúlyozta: az adatokat bizalmasan kezelik, és azok nem juthatnak illetéktelen kezekbe.

A nyílt viták következtében a lakosság elbizonytalankodott, és sokan megtagadják az adatlapok kitöltését, illetve nem akarják rájuk ragasztani a kötelező számkódot. Sok a vita a számlálóbiztosok és az állampolgárok között, minek következtében országszerte több száz számlálóbiztos visszalépett vállalt feladatától, s a helyi önkormányzatoknak gondjaik vannak helyettesítésükkel.

A szlovákiai népszámlálásnak a május 20-i éjféli helyzetet kell tükröznie. A kitöltött adatlapokat, amelyeknek a szlovákon kívül van kisebbségi nyelvű, tehát a magyarok lakta régiókban magyar változata is, június 6-ig kell leadni. Az idei népszámlálás költségeit a hatóságok több mint 30 millió euróra teszik. Az adatlapokat most első ízben az interneten is ki lehet tölteni és be lehet küldeni a statisztikai hivatalba. A cenzus első nem hivatalos részeredményeit őszre ígérik. A végleges adatokat legkésőbb 2014 márciusáig kell nyilvánosságra hozni.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.