„Mi talán jobban megértjük az itteni népek problémáit”

Az új magyar alkotmány államalkotó tényezőknek tekinti a nemzeti kisebbségeket, amelyeket kollektív jogok illetnek – jelentette ki Kövér László csütörtökön Ljubljanában, a szlovén parlament elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón.

MNO
2011. 05. 26. 13:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés elnöke a Pavel Gantarral folytatott megbeszélésein elhangzott témák kapcsán beszélt arról, hogy a két ország a nemzeti kisebbségeinek megítélésében is azonos elveket vall. Olyan közösségekként tekint rájuk, amelyek „a különbözőségükkel gazdagítják az adott ország kultúráját, és speciális lehetőséget nyújtanak a kapcsolatok erősítésében”.

Egy kérdésre válaszolva kifejtette: az alkotmány tervezetében korábban szerepelt megfogalmazás „félreértett, jó szándékú gesztus” volt, mert a magyar jogi és politikai nyelvezetben a politikai és a kulturális nemzet egymással nem lefedhető kifejezés. Amikor észlelték, hogy ezt félreértik és „egyfajta asszimilációs törekvést vélnek felfedezni némelyek benne”, ezt a megfogalmazást megváltoztatták. Hozzátette, hogy a 2014-től működő, akkor megválasztandó országgyűlés munkájában is rész tudnak majd venni a nemzeti kisebbségek.

Kövér László – aki az Országgyűlés elnökeként hivatalos minőségében most először találkozott szlovén vendéglátójával – úgy fogalmazott: Magyarország számára Szlovénia stratégiai partner, „egyike azon szomszédunknak, amelyikkel semmiféle alapvető nézetkülönbség nem áll fenn”. Egyetértettek abban is, hogy Horvátország európai uniós csatlakozása nemcsak Horvátországnak fontos, hanem az egész nyugat-balkáni térség demokratizálása, stabilizálása szempontjából jelentős. „Mi ebben a régióban megtapasztalhattuk, milyen az, amikor instabilitás, feszültség van a szomszédunkban.”

Mi vagyunk azok, akik talán jobban megértjük az itteni népek problémáit, s „talán a bizalom elve alapján bennünket is jobban megértenek ebben a régióban”. Mindkét ország érdekelt abban, hogy külpolitikai stratégiájának meghatározó eleme, „az uniós bővítési folyamat ne álljon le mindaddig, amíg fehér folt van Európa a térképén”. A parlament elnöke kitért arra: egyetértésre jutottak abban is, hogy a regionális határ menti fejlesztéseket fel kell gyorsítani, össze kel hangolni ebbéli törekvéseinket. Nemcsak a kormányoknak és parlamenteknek kell erőfeszítéseket tenni bizonyos kérdések megoldásában, hanem „ösztönözzük a saját önkormányzatainkat, polgárainkat és polgárok közösségeit”, hogy ismerjék fel a lehetőségeket.

Pozitív tapasztalatként említette, hogy a muravidéki magyarok és a rábavidéki szlovének olyan együttműködési megállapodás megkötésére törekszenek, amely a két közösség kapcsolatát és érdekérvényesítő lehetőségeket is erősíti. Ez „kifejezetten előrevivő európai gondolat, mert Európa nemcsak az országok, hanem a polgárok uniója is” – fogalmazott Kövér László.

Pavel Gantar, a Szlovén Nemzetgyűlés elnöke a sajtótájékoztatón említést tett arról, hogy a magyar vendégével folytatott megbeszélés nem valaminek a kezdete, hanem egy régebb óta meglévő érdemi kapcsolat folytatása a két parlament és azok bizottságai között. Hozzátette, hogy számos területen fokozni lehet az együttműködéseket, különösen gazdasági téren, illetve a Muravidéken és Rábavidéken. Ebben a kapcsolatban nagyon fontos szerepet tölt be a magyarországi szlovén és a Szlovéniában élő magyar kisebbség. A két közösség nemcsak egyfajta kapocs a két ország között, de a határ menti régió fejlődésében is szerepet vállalhatnak.

Miután az Európai Unió bővítésében nagyon hasonló a két állam álláspontja, reményét fejezte ki, hogy még a magyar elnökség ideje alatt befejeződnek Horvátország csatlakozási tárgyalásai. Egyben köszönetet mondott vendégének azért, hogy a magyar elnökség „rendkívül befogadó”, amiről az uniós intézményeknél dolgozó vagy nemzetközi találkozókon részt vevő kollégái gyakorta említést tesznek.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.