Nem ismerhetjük meg az Oszamáról készült felvételeket

Barack Obama szerdán úgy döntött, hogy nem hozzák nyilvánosságra az Oszama bin Laden holttestéről készült felvételeket.• Bin Laden megölése: 20-25 percig az amerikai elnök sem tudta, mi van

MNO
2011. 05. 04. 18:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hírt először a CBS amerikai televízió jelentette be, amelynek 60 Minutes című vasárnapi műsora számára szerdán adott interjút Barack Obama. A közreadással kapcsolatban megoszlott az amerikai vezetés véleménye, míg Leon Panetta, a CIA igazgatója a publikálás mellett érvelt, Robert Gates védelmi és Hillary Clinton külügyminiszter elutasította azt.

A híradások szerint a terrorista vezetővel egy fej- és egy mellkasi lövés végzett. Az egyik golyó a pakisztáni Abbotábádban végrehajtott amerikai kommandós akció célszemélyének bal szeme fölött hatolt be a koponyába. Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője kedden „elborzasztónak” nevezte a halott Bin Laden arcáról készült felvételeket.

A védelmi és a diplomáciai tárcavezető szerint a fényképek nyilvánosság elé tárása sem győzné meg azokat, akik eleve tagadják Bin Laden halálát, és az általuk keltett indulatok csak növelnék az Amerika elleni terrortámadás valószínűségét. A CIA-főnök ezzel szemben úgy vélekedett, hogy a fotók előbb vagy utóbb valamilyen módon mindenképpen eljutnak a nyilvánossághoz, ezért jobb lenne, ha azokat az amerikai vezetés ellenőrzése alatt adnák közre.

Kérdés, hogy a felvételek titkosítása csökkenti-e az Egyesült Államok elleni terrortámadások kockázatát. Az USA Today és a Gallup szerdán nyilvánosságra hozott, közös közvélemény-kutatása szerint tízből hat amerikai megtorló támadástól tart az iszlamista szélsőségesek részéről.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.