„A művelet befejeződött, a bázis mostanra az ellenőrzésünk alá került” – jelentette ki Irfan Hak szóvivő, további részletekkel azonban nem tudott szolgálni. Egyelőre nem tudni, mi lett a támadókkal.
A szélsőségesek vasárnap éjjel 11 órakor indított vakmerő akciójukban behatoltak a bázisra, megsemmisítettek két pilóta nélküli amerikai repülőgépet, és megöltek 12 biztonsági tisztet. A támadás elkövetőjeként a Pakisztáni Tálib Mozgalom (TTP) jelentkezett, és közölte, hogy az akció bosszú Oszama bin Laden al-Kaida-vezető megöléséért. Szóvivőjük, Ahszanullah Ahszan azt mondta, hogy „a fegyveresek nem akarnak élve kijönni a bázisról, azért mentek oda, hogy mártírként haljanak meg”.
Mint a karacsi flottabázis szóvivője elmondta, az éjjel tizenöt-húsz, lőfegyverrel, rakétagránáttal és kézigránáttal felszerelt, robbanóövet viselő ember rohamozta meg az erősen védett létesítményt. Kisebb csoportokra oszlottak, robbantásokat hajtottak végre. Megszállták több hangár emeleti részeit, és onnét lőttek a katonákra. Tizenkét órával a harcok kezdete után még több fegyveres tartotta állását. Az akkori mérleg szerint 12 katona meghalt, 14 megsebesült az összecsapásokban. Hat, a rajtaütés idején a bázison tartózkodó amerikai állampolgár sértetlenül került ki a támadásból – közölte az Egyesült Államok pakisztáni nagykövetsége.
Évek óta ez volt a szélsőséges fegyveresek egyik legmerészebb akciója Pakisztánban. Azt, hogy a tálibok be tudtak hatolni egy rendkívül fontos katonai létesítménybe, újabb szégyenként élheti meg a hadsereg, amelyet amúgy is megaláztak a Bin Ladent likvidáló, május 2-i egyoldalú amerikai akcióval. A rajtaütés végrehajtásának módja felveti annak a lehetőségét is, hogy a hadseregen belülről segítették a tálibokat. A támadás nagyon hasonlít a 2008-ban az indiai Mumbajban (Bombay) elkövetett terrorcselekményekre, illetve számos más, Pakisztánban korábban elkövetett rajtaütésre, amelyekben erősen felfegyverzett csoportok elfoglalnak egy területet, és ott a végsőkig harcolnak. Karacsiban, Pakisztán legnagyobb városában és gazdasági központjában ez volt az első ilyen szélsőséges támadás.
Az amerikai hírügynökség értékelése szerint a mostani eset újabb kérdéseket vethet fel Pakisztán nukleáris fegyvereinek biztonságával kapcsolatban. Két éve, 2009-ben iszlám terroristák rohanták le a hadsereg Iszlámábádhoz közeli főhadiszállását, és ott túszokat ejtve 22 órán át tartották magukat. A vasárnap kezdődött karacsi akciójukkal ellentétben azonban akkor nem tudtak mélyen behatolni a létesítmény területére.
(MTI)
Visszafoglalták a támaszpontot
Pakisztáni kommandós alakulatok visszafoglalták hétfőn a hadsereg karacsi flottatámaszpontját azoktól a tálib fegyveresektől, akik előző éjjel lerohanták és 18 órán át uralták a szigorúan őrzött létesítményt – közölte a támaszpont szóvivője.
2011. 05. 23. 15:17
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!