A fő felelősség a kommunista hatalmat terheli

Tudni kell bocsánatot kérni és megbocsátani az ügynökkérdésben; a kiengesztelődésnek ugyanakkor eddig még nem alakult ki a kultúrája – mondta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos felügyelője csütörtökön Drezdában, a 33. német evangélikus összejövetelen (Kirchentag), amit idén összekapcsoltak a hatodik közép- és kelet-európai evangélikus találkozóval.

A helyettes államtitkár a pódiumbeszélgetésen annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a bocsánatkérés és a megbocsátás problematikáját teológiailag kell átgondolni, a kérdésről nyíltan kell beszélni, az ügyeket pedig nyilvánosságra kell hozni. Ennek érdekében döntött az MEE zsinata 2005-ben arról, hogy tényfeltáró bizottságot állít fel, de ennek nem az volt a célja, hogy „áldozat- és tetteslistát” hozzanak létre – hangsúlyozta.

Prőhle Gergely arról is beszélt, hogy a pártállami diktatúra időszakában az áldozatok egyéni sorsa között nagyon nagy különbségek voltak, az ügynökök működésének megítélése között pedig differenciálásra van szükség. Az egyház mindig csak áldozat volt ebben az összefüggésben, „a fő felelősség pedig a kommunista hatalmat és annak kiszolgálóit terheli” – fogalmazott. Voltak olyanok is, akiket kényszerítéssel szerveztek be az állambiztonsági hálózatba, és nem szabad elfelejteni, hogy az érintettek között olyanok is voltak, akik használtak egyházuknak – hívta fel a figyelmet.

A politikus megemlítette: Magyarországon, „a legvidámabb barakkban” az áldozatok és a hálózati tagok között kevésbé lehetett különbséget tenni, mint az egykori keletnémet államban, az NDK-ban; ugyanakkor az utóbbi országban gyorsabb és következetesebb volt a rendszerváltás, mint Magyarországon, és ez komoly hatással volt a múltfeltárásukra is. A magyarországi történelmi egyházak között az evangélikus érte el eddig a legnagyobb eredményt a közelmúlt feltárásában, mindamellett, hogy a másik két felekezet is dolgozik a témában – tette hozzá.

Nem lehet egyszerűen elfelejteni

Helmut König aacheni politológiaprofesszor szólt arról, hogy a huszadik században „új minőségű” politikai elnyomórendszerek jöttek létre, az általuk üldözötteknek és hozzátartozóiknak pedig külön emlékezési kultúrát kell kialakítaniuk, miáltal egyfajta önképet adnak a társadalomnak. A totalitárius rendszereket – annak ellenére, hogy a rossz élményekre az ember kevésbé szívesen emlékezik – nem lehet egyszerűen elfelejteni, a traumákat fel kell dolgozni, amihez segítséget nyújt az emlékezés – emelte ki.

Az egyetemi tanár kitért arra, hogy a pedagógusok tudnak „kis csodákat tenni” a társadalmi emlékezés elősegítésére. A három legfontosabb tragédiaként említette a holokauszt és a sztálinizmus szörnyűségeit, valamint a második világháború utáni kitelepítéseket.

Axel Noack nyugalmazott halle-mötzlichi püspök rámutatott: a rendszerváltással kivívott szabadság kötelezettségekkel és lehetőségekkel is jár. Ehhez kapcsolódóan megjegyezte: a diktatúrák áldozatainak szemszögéből kell megvizsgálni a történelmi eseményeket, és ennek tükrében kell megállapítani a társadalmi felelősséget. Közlése szerint az 1945 utáni egypárti diktatúrában az egyház nem tudta magát függetleníteni a titkosszolgálatoktól az NDK-ban, amiről „beszélni kell”.

(MTI)