Háromnegyed millió forint járt a lehorzsolt térdért

2500 fontot – háromnegyed millió forintot – kapott „fájdalomdíjként” egy kisiskolás fiú Nagy-Britanniában csak azért, mert elesett és lehorzsolta a térdét, miközben tizedennyi kárpótlást adott egy másik iskola egy ujját vesztő diákjának.

MNO
2011. 06. 29. 6:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legkirívóbb brit iskolai kártérítés feltehetően azé a fiúé, akinek – illetve szüleinek – sikerült 6250 fontot (1,9 millió forintot) kicsikarniuk egy tanintézettől pusztán azért, mert a gyerek az ebédlőben összeütközött egy társával, akinek a tejsodója a tálcáról a fiú bal kezére borult és közelebbről nem részletezett sérülést okozott.

A másik véglet az ujját elvesztő gyerek, akinek a balesetében ráadásul a pedellus volt a hibás. A 11 éves fiú társaival krikettezett, a pedellus pedig elfeledkezett a gyerekekről, bezárta az iskolát és távozott. A fiúk megpróbáltak kimászni egy biztonsági kerítésen, a szóban forgó gyerek eközben úgy megsértette az ujját, hogy amputálni kellett. Ő csak 250 fontot (75 ezer forintot) kapott – jegyezte meg iskolai kárpótlási körképében a The Daily Telegraph című brit lap.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.