Megfogalmazták, mit várnak a görögöktől a segítségért cserébe

Az Európai Unió azt várja Görögországtól, hogy napokon belül véglegesítse azt az átfogó reformprogramot, amelyben megállapodtak az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), valamint hogy az athéni parlament fogadja el a pénzügyi stratégia és a privatizáció kulcsfontosságú törvényeit.• Nagy-Britannia nem segít a görögökön

MNO
2011. 06. 24. 6:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői péntek este kezdődött brüsszeli csúcstalálkozójukon az első munkaülést a gazdasági kérdéseknek szentelték, és e témakörön belül külön állásfoglalást fogadtak el a válságos pénzügyi helyzetbe került Görögországról.

Az éjjel közzétett dokumentum szerint az átfogó görög reformprogram és a szükséges törvények elfogadása képezheti az alapját egyfelől annak, hogy az euróövezet országai az IMF-fel együtt kidolgozzák az új pénzügyi támogatási program feltételrendszerét, másfelől annak is, hogy Athén időben hozzájusson azokhoz a pénzekhez, amelyekre szüksége van júliusban esedékes pénzügyi kötelezettségei teljesítéséhez.

Az euróövezet állam-, illetve kormányfői egyetértettek abban, hogy a Görögország által igényelt pótlólagos támogatást a hivatalos források mellett magánforrásokból is finanszírozzák. Ezért támogatják azt az elképzelést, hogy önkéntes alapon a magánszektor is vegyen részt a görög adósság finanszírozásában. Az eurózóna vezetői azzal a feladattal bízták meg pénzügyminisztereiket, hogy a még nyitott kérdéseket rendezzék, tegyék lehetővé már július elején a döntéshozatalt.

Az EU-országok csúcsvezetői minden görög politikai pártot felszólítottak arra, hogy támogassák az átfogó reformprogram fő célkitűzéseit, valamint azokat a politikai intézkedéseket, amelyek biztosítják e célkitűzések következetes és hatékony megvalósítását. „A Görögországban szükséges reformok időtartama, nagyságrendje és jellege miatt a nemzeti egység a siker előfeltétele” – fogalmaztak az állásfoglalásban.

Az uniós vezetők szerint támogatni kell azokat az erőfeszítéseket, amelyek arra irányulnak, hogy növekedjen Görögország képessége az uniós források olyan felhasználására, ami valóban ösztönzi a gazdasági növekedést és a foglalkoztatás bővítését. E pénzeket – tették hozzá – át kell irányítani olyan célokra, amelyek javítják a versenyképességet és a munkahelyteremtést.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.