Meghallottuk Málta segélykiáltását is

Mind az igazságügyi, mind a belügyi területen jelentős eredményeket ért el a magyar EU-elnökség az illetékes magyar tárcák vezetői szerint. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Pintér Sándor belügyminiszter szerdán Brüsszelben vonta meg az Európai Parlament (EP) bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) előtt az elmúlt hat hónap uniós elnökségi tevékenységének mérlegét.• Teljesítettük, amit vállaltunk, de még nincs vége

MNO
2011. 06. 15. 18:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Navracsics elsősorban a polgárközelibb Európa kialakítása érdekében tett erőfeszítéseket emelte ki, Pintér pedig azt, hogy áttekintették a szervezett bűnözés újszerű formáit, amelyekkel az elmúlt évtizedben nem foglalkoztak az uniós belügyi tanácsban.

A magyar igazságügyi tárca vezetője kiemelte, hogy az unió polgárainak szolgálatát középpontba állító cselekvési program megvalósítása során tanácsi következtetéseket fogadtak el a személyes adatok védelméről, megkezdődtek a hivatalos tárgyalások az Európai Unió és az Egyesült Államok között a bűncselekményekkel összefüggő személyes adatok védelméről, valamint sikeres tárgyalásokat folytatott a magyar elnökség az úgynevezett európai nyomozati határozat, illetve az információs rendszerek elleni támadások témakörében is.

A kisebbségek védelme, a szegénységben élők felkarolása, így kiemelten a romák helyzetének érdemi javítása szintén a magyar elnökség kiemelt témája volt – emlékeztetett Navracsics Tibor. A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszeréről szóló bizottsági közleményről májusban tanácsi következtetést fogadtak el.

Az unió igazságügyi tanácsa nagy lépést tett az áldozatsegítés egységesítése, magas színvonalú áldozatsegítő rendszer felépítése érdekében. Az erről szóló tevékenységi tervet Budapesti útiterv néven fogadták el. Szintén jelentős előrehaladásnak tekinthető az öröklési jogot érintő politikai kompromisszumcsomag aláírása. A gyermekek jogainak minél szélesebb körű védelme fontos helyet foglalt el a spanyol–belga–magyar trióprogramban. A korábbi elnökségek munkáját folytatva a magyar elnökség megkezdte az Európai Parlamenttel az egyeztetéseket – sorolta a tárcavezető az elmúlt fél év eredményeit.

Göncz Kinga szocialista EP-képviselő a bizottsági meghallgatáson megkérdezte Navracsics Tibortól, szerencsés volt-e, hogy Magyarországon, ahol az EU-elnökség átvétele előtt alkottak új médiatörvényt, az elnökség ellátása közben új alkotmányt is elfogadtak. A képviselő azt valószínűsítette, hogy miként a médiatörvény ügyében elmarasztaló tartalmú EP-állásfoglalást fogadtak el, ugyanez történik hamarosan az új alaptörvénnyel kapcsolatban is. Navracsics Tibor válasza szerint az immár csaknem fél éve hatályban levő médiatörvényről bebizonyosodott, hogy az aggodalmak alaptalanok voltak, Magyarországon továbbra is érvényesült a sajtószabadság. Az időzítésnek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, mert szerinte nem ez a szempont befolyásolta az ellenzőket.

Pintér Sándor – azon túl, hogy beszámolt a szervezett bűnözés legújabb formái ellen bevált bűnüldözői gyakorlatok összegyűjtéséről, és az erről összeállított könyv, valamint CD egy-egy példányát az ülésen át is nyújtotta az EP-bizottsági elnöknek – a belügyi területen végzett elnökségi munkáról szólva nagy teret szentelt a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezettel, illetve a migrációval kapcsolatos kérdéseknek. Románia és Bulgária lehetséges schengeni csatlakozási időpontjáról szólva elmondta, hogy az uniós belügyminiszterek immár kimondták e két ország technikai felkészültségét, és szeptemberben térnek vissza a kérdésre.

A schengeni rendszerrel kapcsolatban a migrációs nyomás miatt egyes országok, illetve az Európai Bizottság részéről felmerült az is, hogy átmeneti jelleggel lehetővé kellene tenni a belső határellenőrzés visszaállíthatóságát. Pintér ezzel kapcsolatban határozottan leszögezte: a schengeni rendszer az unió jelentős vívmánya, amit meg kell őrizni, és nem állt elő olyan helyzet, ami ezt veszélyeztetné.

A magyar belügyminiszter az észak-afrikai fejleményekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az unió gyorsan és hatékonyan reagált. Felhívta a figyelmet arra, hogy a líbiai harcok helyszínéről sikerült épségben kimenekíteni az összes uniós polgárt, és az ilyen feladatot elvégző repülőgépek között az egyik utolsóként felszálló gép magyar volt. Megjegyezte ennek kapcsán azt is, hogy Tripoliban a magyar nagykövetség mindmáig ellátja az EU helyszíni képviseletét. Pintér Sándor beszámolt arról, hogy Máltáról több mint ezer menekültet szállítottak át más uniós országokba, valamelyest tehermentesítve a szigetországot. „Meghallottuk Málta segélykiáltását” – fogalmazott.

Pintér szerint van esély arra, hogy az unió – korábbi célkitűzését teljesítve – jövőre elkészítse új, összehangolt menekültpolitikai intézkedés- és jogszabálycsomagját. Ehhez – mondta – arra van szükség, hogy a következő elnökségek is megoldjanak néhány nyitott kérdést, miként az a magyar elnökségnek sikerült. A belügyminiszter a terrorizmus elleni harcról szólva felhívta a figyelmet arra: közeledik az Egyesült Államokban elkövetett repülőgépes terrortámadások 10. évfordulója, és ez a tény – valamint Oszama bin Laden közelmúltbeli likvidálása – különös éberséget indokol.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.