Washington állam Everett nevű településén élnek át a rendőrök olyan élményt, amely legfeljebb Alfred Hitchcock színészeinek adatott meg a Madarak című filmben. A varjak csapatostul, zuhanórepüléssel támadnak az autójukból kiszálló vagy azokhoz igyekvő – és egyre jobban igyekvő – rendőrökre, akik velociraptorokhoz hasonlítják a madarakat. Ha a csőrükkel nem érik el a rendőröket a varjak, akkor piszkos bombázáshoz folyamodnak. Akadt olyan rendőr, aki szirénájával próbálta elijeszteni a varjakat, de ezzel sem ért célt, sőt kifejezetten tojtak rá – és nem is keveset.
Madárszakértők szerint a varjak csupán a fészkeiket védik és éppen repülni tanulgató fiókáikat. Hogy miért főként rendőrökre fenik a csőrüket, annak az lehet a magyarázata, hogy egyenruhájukban nagyon hasonlítanak egymásra madártávlatból, az egyik rendőr pedig feltehetőleg olyat művelt egy varjúval, mely – varjúszempontból – bosszúért kiált.
(MTI)

Fürdési tilalmat vezettek be egy népszerű balatoni strandon