Líbia: itt vannak az új fejlemények

A líbiai kormányellenes lázadók ezentúl a Dzsebel-Nefúsza hegységre összpontosítják figyelmüket, hogy később felvonulhassanak Tripoli ellen, és megpróbálnak az ország nyugati hegyvidékén lévő felkelőtársaikhoz további fegyvert és lőszert eljuttatni – közölte szerdán Omár el-Haríri tábornok, a felkelők tevékenységét összefogó Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) tagja.

MNO
2011. 07. 20. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tanács és fegyveresei közötti koordinációval megbízott tábornok elmondta, Dzsebel-Nefúsza a Tripolihoz legközelebb eső – ellenzéki kézen lévő – terület, ezt követi Miszráta (amely beékelődik a kormányerők által tartott övezetbe) és Bengázi. Ez utóbbi az északkeleti országrészben harcoló lázadók központja. A tábornok Dzsadóban – Zententől 30 kilométerre nyugatra, a nyugati front sebezhető központjában – tanácskozott a felkelők helyi vezetőivel. A tábornok azzal indokolta tervüket, hogy jobb a legközelebbi övezetből támadni (Tripolit). Közlése szerint a nyugati fronton a lázadók legközelebbi célpontja Bir Ganam, amely 75 kilométerre fekszik a líbiai fővárostól. A felkelők két kilométeren belülre megközelítették a stratégiai fontosságú, továbbra is a kormányerők által ellenőrzött települést, amely a Tripolihoz vezető úton fekszik. Kedden az északkeleti országrészben fekvő Brega olajkikötő birtoklásáért a kormányerőkkel vívott harcokban 18 lázadó vesztette életét és 150 sebesült meg – közölte szerdán egy orvos Adzsdábíjában.

Kedden még 7 elesett lázadóról és 45 sebesültről adtak hírt kórházi források és lázadók. Brega bevétele jelentős győzelmet jelentene a líbiai lázadóknak, mert az ország gazdasági jövője szempontjából létfontosságú létesítmények kerülnének a kezükre. Brega hónapokon keresztül annak az övezetnek a keleti határa volt, amelyben érvényesült a líbiai kormány hatalma, de a város a kormányellenes lázadás februári kitörése óta többször gazdát cserélt a szembenálló felek között.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.