Megöltek egy al-Kaida-vezetőt

Megöltek egy helyi al-Kaida-vezetőt, Ajed as-Sabvánit Dél-Jemenben a hadsereggel lezajlott összecsapásban, amelyben a kormányerők tíz katonát vesztettek – közölték csütörtökön katonai és kórházi illetékesek.

MNO
2011. 07. 21. 13:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy katonai vezető szerint Sabváni, az al-Kaida arab-félszigeti szárnyának egyik vezetője kedden halt meg a katonákkal összetűzve Zindzsibártól, Abján tartomány legnagyobb városától keletre. A harcok szerdán is folytatódtak. A magukat a Saría Híveinek nevező, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló fegyveresek május végén foglalták el Zindzsibárt, s azóta harcban állnak a hadsereggel, amely egy gépesített dandárt is bevetett ellenük. Tíz katona halt meg Zindzsibár bejáratánál a szerdai heves harcokban, 33 katona megsebesült – közölte a katonai vezető. A harcok révén a kormányerőknek sikerült előrenyomulniuk Zindzsibár irányába – tette hozzá. „Egységünk számos al-Kaida-fegyverest megölt al-Kúd térségében, (…) előrenyomultunk a Zindzsibárba vezető híd irányában, de a fegyveresek ránk támadtak” – mondta el az egyik sebesült katona.

A SABA hivatalos jemeni hírügynökség megerősítette Sabváni halálhírét. 2010 januárjában a jemeni hatóságok már bejelentették, hogy megölték a jemeni al-Kaida hat vezetőjét, közöttük Sabvánit, de a hírt a terrorszervezet cáfolta. Az al-Kaida arab-félszigeti szárnya a terrorhálózat jemeni és szaúdi szervezeteinek egyesülésével jött létre 2009 januárjában. Jemen déli és keleti részében vetette meg a lábát, ahol rendszeresen nekik tulajdonítják a biztonsági erők elleni támadásokat. A hadsereg azután kezdte meg előrenyomulását Zindzsibár irányába, hogy a helyi törzsek kezdtek fellépni az Abján tartománybeli, al-Kaidával kapcsolatban álló fegyveresekkel szemben. Az állig felfegyverzett törzsi harcosoknak több településről sikerült elűzniük az azokat ellenőrzésük alatt tartó iszlamista fegyvereseket.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.