A vasárnapi híradások bírói jelentésekre hivatkozva tudni vélték, hogy a fegyverszállító szerelvény a Brassó megyei Zernyestben működő fegyvergyárból indult Bulgáriába. Az amúgy hivatalos papírokkal rendelkező exportárut szállító vonatot csendőrök őrizték. A szerelvény a bolgár határig állítólag háromszor állt meg, és amikor a Giurgiu megyei stanesti állomásra érkezett, az ottani alkalmazottak észrevették, hogy az egyik vagonról hiányzik a pecsét.
Szombaton délután a csendőrök és a rendőrök megvizsgálták a vagon rakományát, és kiderült, hogy a vonatról eltűnt négy, egyenként 16 rakétatöltetet tartalmazó láda. A bukaresti katonai ügyészség vizsgálatot indított az ügyben. A védelmi minisztérium közölte, hogy nincs köze ezekhez a fegyverekhez, ügyészségi források szerint magánjellegű exportszállítmányról volt szó, és nem kizárt, hogy ócskavastolvajok követték el a lopást.
A rendőrség fokozott közúti ellenőrzéseket végez most Giurgiu megye egész területén. A román belügyminisztérium szóvivője ugyanakkor megnyugtatta a kedélyeket: a robbanófejek önmagukban nem jelentenek veszélyt, mivel csak rakétákra szerelve lennének működőképesek.
(MTI)
Robbanótöltetek tűntek el Romániában
Rakétákra szerelhető robbanótöltetek tűntek el rejtélyes módon a hétvégén Romániában egy olyan fegyverszállító vonatról, amely Bulgáriába tartott.
2011. 07. 17. 17:47
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!