A kormány szóvivője azonban tagadta ezt, mint mondta, az ilyen híresztelés csak a Tripoli elleni médiaháború része lehet, és kijelentette, hogy semmiféle tárgyalás nem folyik Kadhafi hatalomból való távozásáról. A felkelők egyelőre nem voltak hajlandók nyilatkozni az ügyben. A nyilatkozó forrás szerint a tárgyalást zárt ajtók mögött folytatták le a líbiai határhoz közeli Dzserba szigetén, de senkit nem nevezett meg a résztvevők közül. A Reuters egyik tudósítója be akart menni a szóban forgó szállodába, de a biztonsági őrök nem engedték be, mondván, hogy zártkörű rendezvény van odabent. Ezt nem sokkal megelőzően számoltak be szemtanúk arról, hogy Kadhafi hadserege csapaterősítést hajt végre a tunéziai határ mentén, de nem tudják, hogy mi célból.
Kadhafi egy hétfő hajnalban sugárzott beszédében arra biztatta a líbiai népet, hogy „készüljön föl a harcra, és szabadítsa fel Líbiát a NATO és az árulók uralma alól”. A beszédet telefonvonalon keresztül vették fel és az állami televízió játszotta le. Műszaki minősége gyenge volt, többször érthetetlen.
A felkelők vasárnap pozíciókat foglaltak el a Tripolitól mindössze ötven kilométerre nyugatra fekvő Závija városban, és azt állították, hogy küszöbön áll a főváros, Tripoli bekerítése. Závija Tripoli és a tunéziai határ között haladó főúton fekszik, amelyen a főváros utánpótláshoz juthat. Északon a NATO haditengerészete zárja le a lehetőségeket, keleten a felkelők az urak, délen pedig a sivatag terül el. Závijában van a Kadhafi-rendszer utolsó működő olajfinomítója, amely napi 120 ezer hordó üzemanyagot képes előállítani a hadsereg és a polgári közlekedés számára. A létesítmény még a kormányerők kezén van – mondták felkelők, akik esküdöztek, hogy órákon belül azt is elfoglalják, de közben számítanak az ellentámadásra is.
(MTI)

Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot