A brit biztosítótársaságok szövetsége megduplázva eredeti becslését 200 millió fontban határozta meg az üzletekben és a lakásokban okozott károkat, amelyeket a Londonon és több brit vidéki nagyvároson végigsöprő erőszakhullám okozott. Ez az összeg még változhat, ahogyan a biztosítók kivizsgálják az egyes eseteket. Liz Forster, a szövetség szóvivője úgy nyilatkozott: „meg lennék lepve, ha ez az összeg időközben már nem növekedne tovább”.
Végzetesek is lehetnek
Shaa Wasmund, a Smarta.com üzleti tanácsadó hálózat alapítója szerint még hetekig eltarthat, mire sikerül pontosan összesíteni a rendbontások által okozott károkat, mivel sok kisebb üzletet is érintettek a fosztogatások. „Leginkább ezeknek a kisebb boltoknak a helyzete aggasztó, mivel számukra a történtek akár végzetesek is lehetnek” – figyelmeztetett a szakértő. A zavargások okozta károkról szóló 1886-os jogszabály szerint a biztosítók és a biztosítottak is benyújthatnak kárpótlási igénylést a rendőrség ellen, mert annak nem sikerült fenntartania a rendet. Erre általában 14 napos határidő áll rendelkezésre, de ezt ebben az esetben 42 napra hosszabbította meg a kormány a héten.
Hosszabb határidő
David Cameron miniszterelnök csütörtöki bejelentése szerint a kifosztott üzletek támogatására a kormány azt tervezi, hogy hosszabb határidőt hagy nekik az adók befizetésére. Az adóhatóság azt ígérte, megoldást dolgoznak ki az olyan esetekre is, amikor az adózás tárgya tönkrement vagy eltűnt. A kormányfő a parlament rendkívüli ülésén azt is kijelentette, hogy 10 millió fontot biztosítanak a megrongált városrészek helyreállítására. Az állam továbbá 20 millió fontot különít el a kifosztott üzletek támogatására.
Meg kell teremteni a feltételeket
A Financial Times emlékeztet: David Cameron miniszterelnök a parlament csütörtöki rendkívüli ülésén azt mondta, bizonyos társadalmi rétegekkel súlyos gondok vannak. Ha a rendbontókat elkapták és megbüntették, a kormánynak komoly lépéseket kell tennie, hogy megoldja ezeket a problémákat – hívja fel a figyelmet a lap. Hozzáteszi: meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy a jövőben a rendőrség hatékonyabban léphessen fel az ilyen esetekben. Az újság úgy fogalmaz, habár sokkoló, hogy egy törvényt nem tisztelő kisebbség ilyen káoszt hozhat az utcákra, nem szabad elfelejteni, hogy valóban csak egy kisebbségről van szó. Az elmúlt napok káosza új pályára állította Cameron kormányát – fogalmaz a The Times. Mint a lapban olvasható, nem elegendő határozottabban betartatni a törvényeket. Cameron akár hatalmas politikai sikert is elkönyvelhet, ha ügyesen birkózik meg a zavargások következményeivel – írják. A lap szerint a kihívást számára nemcsak a rend helyreállítása jelenti, vagy az ország hírnevének visszaszerzése a jövő évi olimpiai játékok előtt, hanem a nemzet magabiztosságának újjáteremtése is.
Le kell vonni a zavargások tanulságait
A The Independent arra int, nehogy a kormány és az ellenzék a zavargásokat egyszerűen a törvény és a rend elleni támadásként értékelje, és amint sikerült helyreállítani a rendet, megfeledkezzen a történtekről. Nem lenne helyes a jövő generációival szemben is olyan figyelmetlennek lenni, mint a jelenlegivel – írja, hozzáfűzve: a kormánynak le kell vonnia a zavargások tanulságait a társadalmi problémákról. A The Guardian kommentárja szerint a zavargások megfékezése után Nagy-Britannia előtt két lehetőség áll: vagy teljesen kizárja a társadalomból a rendbontó fiatalokat, vagy megpróbál odafigyelni a problémáikra. Fennáll a veszélye annak, hogy a zavargások utáni retorika olyan kemény és távolságtartó lesz, hogy sokak teljes elidegenedéséhez vezethet – figyelmeztet a lap. „A bandáknak valóban sikerül kettéosztani a társadalmat?” – teszi fel a kérdést.
Aláásta az alapvető értékeket
A Daily Mail úgy látja, az elmúlt évtizedek „liberális” politikája aláásta az alapvető társadalmi és erkölcsi értékeket. Ahelyett, hogy a hagyományos családi értékeket támogatták volna, a politikusoknak köszönhetően egy olyan világ jött létre, ahol a gyerekek fegyelem nélkül nőnek fel – vélekedik. Kifejti: azokat a házaspárokat, ahol a feleség otthon marad, „megbünteti az adórendszer”, míg az egyedülálló anyákat arra ösztönzi, hogy több gyereket vállaljanak. „Időközben a rendőrségnek annyira oda kell figyelnie a politikai korrektségre és az emberi jogokra, hogy már maguk sem tudják, hogy a törvény őrei vagy szociális munkások”– olvasható a lapban. Rámutat: David Cameron előtt „történelmi lehetőség” áll, hogy helyrehozza az elmúlt évtizedekben kialakult súlyos problémákat.
A The Sun szerint „semmi jó nem sülhet ki abból, ha a Downing Street és a rendőrség egymásnak esik”, a rendőrök taktikájának hatékonyságáról vitatkozva. A lap kommentárjában azt írja, David Cameronnak igaza volt, amikor kimondta, amit mindenki gondolt: túl kevés rendőr volt az utcákon a zavargások első napjaiban. De a rendőrségnek is igaza van abban, hogy ők, és nem a politikusok fékezték meg a rendbontókat – mutat rá. Ami most igazán fontos, az a béke fenntartása, a közösségek újjáépítése és az újabb zavargások megelőzése, és ebben a politikusoknak és a rendőrségnek együtt kell működniük – állapítja meg a The Sun.
(MTI)

Leáll a debreceni repülőtér, törlik a járatokat június végén