Egér akadályozta meg a felszállást

Egy egér miatt kellett törölni kedden a Stockholm–Chicago járatot, mert az Airbus A330-as fedélzetén felfedezett rágcsálót a gépen elhelyezett számos csapda ellenére sem sikerült elfogni – közölte az SAS légitársaság.

MNO
2011. 08. 16. 20:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Biztonsági okból egérrel a fedélzeten nincs beszállás” – mondta el Anders Lindström, a skandináv légitársaság szóvivője. „Számos egérfogót helyeztünk el a gépen, de eddig nem sikerült elfogni az egeret” – közölte a szóvivő este hét óra tájban. Az SK945-ös járat indulási ideje délelőtt 10 óra 15 perc lett volna. „Reméljük, hogy az éjjel megtaláljuk” – tette hozzá.

A légitársaság gondoskodott a 250 utasról, akik megértően fogadták a történteket. „Azon túl, hogy az egér megrémítheti az utasokat, a hosszú úton veszélyes is lehet a rágcsáló, ha belopakodik a kábelek közé” – magyarázta Anders Lindström. A légitársaságoknál rendkívül ritka eset, hogy egeret találnak a fedélzeten, az SAS légitársaságnál is most fordul elő először.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.